Sport

2017.03.01. 11:04

Magyar Kupa: Gyirmót vs. Mezőkövesd - Egy egygólos egál elegendő lenne

Mezőkövesd - Szerdán 14.30-tól Gyirmóton játszanak Magyar Kupa nyolcaddöntő-visszavágót a kövesdiek.

Mezőkövesd - Szerdán 14.30-tól Gyirmóton játszanak Magyar Kupa nyolcaddöntő-visszavágót a kövesdiek.

A Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgócsapata már tegnap útra kelt a Dunántúlra, és ellenfelük székhelyéhez, a Gyirmót FC Győr csapatának otthonához közel szállt meg. Sivic Tomislavot, a kövesdiek vezetőedzőjét először arról kérdeztük, hogy milyen lépéseket eszközölt vagy eszközölhetett a keretben azok után, hogy együttese múlt szombaton 5-0-s vereséget szenvedett a Paks otthonában, az NB I 21. fordulójában.

– Talán érthető, hogy egy kicsit nyűgös voltam azután a meccs után… – fogalmazott lapunknak a tréner. – Nem szoktak a csapataim ilyen arányban kikapni, úgyhogy kicsit rosszul esett ez az eredmény. Egy héttel korábban szárnyaltunk a Diósgyőr ellen, tényleg jól futballoztunk, majd nyújtunk egy ilyen produkciót… Ez is csak azt mutatja, hogy soha nem lehet lazítani, elégedettnek lenni, dolgozni kell tovább keményen, úgy, hogy közben kijavítjuk az elkövetett hibákat. Hogy ez a teljesítmény mit hoz egy-két játékos számára a következő bajnokira? Lehet, hogy valaki nem fog lehetőséget kapni a Vasas ellen. Abba nem mennék bele, hogy ki hol rontott Pakson, nem ez a lényeg, hanem az, hogy a DVTK-t csapatként vertük meg, és ezt a vereséget is csapatként kell jóvá tennünk.

Sok minden történt

A kupa-nyolcaddöntő első, kövesdi felvonása február 11-én 0-0 lett, amely előtt Sivic Tomislav – eltiltás, sérülés vagy játékengedélyek hiányában – nem számíthatott Diallora, Fótyikra, Hegedűs D.-re, Szelesre, Farkas D.-re, Sulekre és Veselinovicra sem.

– Mindig lehet olyan dolog, ami keresztülhúzza, keresztülhúzhatja egy edző számítását – jegyezte meg ezzel kapcsolatban Sivic Tomislav.

Azt is megkérdeztük a szakembertől, hogy a pályán mit kellene jobban csinálni az első meccshez képest, hogy kivívják a következő körbe való bekerülést.

– Először is: azóta sok minden történt nálunk is, náluk is – nyilatkozta Sivic Tomislav. – Teljesen máshogy kell hozzáállnunk a mérkőzéshez, már csak azért is, mert ha nem akarunk hosszabbítást, 11-eseket, akkor gólt kell rúgnunk, legalább egyet. A legjobb persze mindig a győzelem, de bármilyen döntetlen, egy szerény egy-egy is elég lenne nekünk.

Amíg van remény

A házigazda az NB I-ben a kiesés elkerüléséért küzd, vagyis két fronton harcol még. Hogy ennek tudatában milyen ellenfélre számít a kövesdi tréner?

– Az látszik, hogy jól igazoltak a télen, masszív csapattá váltak, ami eddig két döntetlenre volt elég nekik a Pakssal és a Vasassal szemben – fogalmazott Sivic Tomislav. – Mivel most ez a meccs jön a sorban, csak erre fognak figyelni, és ha ez befejeződik, akkor fókuszálnak majd a következőre, a bajnokira, ahogyan mi is.

A délvidéki mester 2014-ben a Magyar Kupa döntőjébe vezette a DVTK-t, igaz, a kispadra nem ülhetett le eltiltása miatt. Most mindez elérhető lenne…

– Első hallásra talán nevetségesen hangzik ez a felvetés, egy kicsit nekem is az, de amíg van remény, sansz valamire, addig küzdeni kell, és hinni kell abban, hogy egy csapat bármeddig eljuthat – mondta Sivic Tomislav.

Várható kezdő

A várható kezdőcsapat: Czuczi – Vági, Szeles, Balogh B., Gohér – Tóth B., Egerszegi – Orosz, Sós, Kink – Diallo.

ÉM-MI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!