Sport

2016.08.06. 10:00

A triatlonszövetség szerint alaptalanok az Ironman 70.3 szervezőjének vádjai

Budapest - A Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) alaptalannak nevezte az Ironman 70.3 szervezőjének vádjait, miszerint az MTSZ félretájékoztatott és pánikot keltett a Lágymányosi-öböl vízminősége kapcsán.

Budapest - A Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) alaptalannak nevezte az Ironman 70.3 szervezőjének vádjait, miszerint az MTSZ félretájékoztatott és pánikot keltett a Lágymányosi-öböl vízminősége kapcsán.

Az MTSZ pénteki közleménye úgy fogalmaz: a szövetség mindenben az ÁNTSZ közlése és hiteles dokumentációja alapján járt el. Egyben emlékeztet, hogy a tisztifőorvos tájékoztatását a főváros kormányhivatala által kibocsátott természetes fürdővizsgálati jegyzőkönyv megerősítette, amely szerint a Lágymányosi-öböl vize fürdőzésre alkalmatlan volt.

Az MTSZ hangsúlyozza, erről az Ironman 70.3 hétvégéjén a verseny szervezőjét tájékoztatta, de az - a tisztifőorvos nyilatkozata szerint - ezt nem ellenőrizte.

Az Ironman 70.3 ügyvezető igazgatója, Csomor Tamás az ÁNTSZ-től átvett dokumentumokra hivatkozva pénteken közölte, hogy a Lágymányosi-öböl vize hetekkel és közvetlenül a verseny előtt, valamint azután is kiváló minősítést kapott. Egyben leszögezte, hogy jogi eljárást kezdeményeznek a Magyar Triatlon Szövetséggel és annak vezetőségével szemben.

Mint írták: a dokumentumok azt is alátámasztják, hogy egyetlen versenyző, így az olimpikon triatlonista sem szerezhetett az öbölben hasmenéssel és hányással járó megbetegedést. Az MTSZ szerint így járt Tóth Tamás riói olimpikon is.

Az MTSZ keddi tájékoztatása szerint figyelmeztették az Ironman 70.3 rendezőit, hogy fertőzött a víz, ennek ellenére múlt vasárnap nem törölték az úszást a vasárnapi rendezvényből.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!