Sport

2015.11.05. 17:50

Most már száz százalék: Bekő marad

Miskolc - Amiről írtunk, az bekövetkezett: a DVTK közleményt adott ki arról, hogy marad Bekő Balázs.

Miskolc - Amiről írtunk, az bekövetkezett: a DVTK közleményt adott ki arról, hogy marad Bekő Balázs.

Néhány sport tematikájú internetes portálnál az elmúlt napokban, hetekben megmozgatta, megreccsentette a kispadot a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK csapatánál vezetőedzőként dolgozó Bekő Balázs alatt, aki viszont nem esett le innen.

Az őt foglalkoztató klub csütörtökön közleményt adott ki arról, amit korábban mi is megírtunk, hogy az évből hátralévő 5 bajnokin a jelenlegi szakvezető irányítja a piros-fehéreket, és munkáját csak az idei utolsó bajnokija után értékelik. A közleményben többek között az is olvasható, hogy ,,a DVTK vezetőedzője változatlanul Bekő Balázs, akinek a munkája kapcsán a klub bizalma továbbra is él, annak ellenére, hogy az eredmények egyelőre elmaradnak az elvárásoktól”. A klub kommünikéjéből az is kiderült, hogy nem azért nem menesztették a vezetőedzőt, mert ennek jogi vagy anyagi akadályai lennének. Ez egybevág azzal az Észak-Magyarországhoz eljutott információval, amely szerint a vezetőedző és a klub között nyáron létrejött szerződés egy meghatározott szint alatt (pont, és/vagy helyezési szám esetén) – ami valószínűleg most fennáll – a munkáltató által úgy bontható fel, hogy a határozott időtartamra szóló megállapodás hátralévő részét nem kell kifizetni a munkavállaló részére.

A közlemény legfontosabb, eddig nem ismert része viszont ez a mondat: ,,Ugyanakkor az öt bajnoki mérkőzés vonatkozásában a többségi tulajdonos és a klubvezetés markáns teljesítendő elvárásokat határozott meg a vezetőedző és a csapat felé.”​

- Észak-Magyarország - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!