Sport

2015.10.14. 19:40

49. Mecsek Rally - Új motivációt találtak Kazárék

Az abszolút értékes ezüstérmét biztosíthatja be Kazár Miklós és Ferencz Ramón a 49. Mecsek Rallyn.

Az abszolút értékes ezüstérmét biztosíthatja be Kazár Miklós és Ferencz Ramón a 49. Mecsek Rallyn.

Két hónap szünet után folytatódik, egyben be is fejeződik az idei ralibajnokság. A mezőny a nagy hagyományokkal rendelkező, 49. Mecsek Rallyn találkozik egymással, a baranyai aszfalt szakaszokon rendezik le a páros az esetlegesen fennálló nyitott kérdéseket. Az már legutóbb, Kassán eldőlt, hogy idén Herczig Norbert és Bacigál Igor szerzi meg az abszolút bajnoki címet. Az elmúlt három esztendőben élen végzett Kazár Miklós, és navigátora Ferencz Ramón ezúttal az ezüstöt biztosíthatja be, amihez egy stabil versenyzésre és a biztos célba érésre van szükség a Mecsek-alján.

- A korábbiakhoz képest egy picit most céltalanabb az egész történet – osztotta meg az érzéseit a szezonzáró előtt Kazár Miklós. – Az elmúlt években úgy készültünk Pécsre, hogy már bajnokok voltunk, vagy itt kellett úgy taktikáznunk, hogy a legnagyobb riválisok ne tudjanak minket utolérni. Most más a helyzet: az abszolút elsőség már elúszott, ahhoz pedig nagy malőrnek kellene bekövetkeznie, hogy ne fussunk be a második helyre. Éppen ezért igyekeztem új, megvalósítható célt találni magunknak. Pécset még soha nem nyertem versenyt, most erre készülök, hiszen szeretném gyarapítani a futamgyőzelmek számát. Meg különben is: győzni mindig jó érzés.

Változatos program

A 49. Mecsek Rallyn jól ismert és régebben használt aszfaltos szakaszokat is programba iktatott a szervező. A mezőny számára tehát lesznek újdonságok, ami tovább színesítheti a hétvégi eseményt. Kazárék ezúttal is azzal az EVO IX-es Mitsubishivel szállnak harcba, amivel legutóbb Kassán győzni tudtak.

- Az R5-ös riválisok ismeretében sokan kételkedtek a Mitsubishivel kapcsolatban, de az autó szerencsére idén is bizonyított – folytatta Kazár Miklós. – Legutóbb Kassán is kiválóan „dorombolt”, technikai hiba nélkül nyertük meg a futamot. Most is ez a célunk, mert a jövő szempontjából sem mellékes, hogy milyen érzéssel zárjuk a bajnokságot. Ha esetleg két győzelemmel kezdhetnénk hozzá a jövő esztendő felépítéséhez, az mindenképpen új lendületet adhat a pályafutásomhoz. Ezért dolgozunk, tehát egyértelmű a feladat. Szeretnénk megnyerni az ORB értékelését az idei Mecsek Rallyn.

ÉM-ME


A 49. Mecsek Rally programja

Október 16. (péntek):15.32, Ünnepélyes rajtceremónia (Széchenyi tér).

16.10, Prológ, (repülőtér)


Október 17. (szombat):

10.03, GY 1 – Nyárásvölgy/1

11.06, GY 2 – Orfű

13.39, GY 3 – Trefort puszta (nézőktől elzárt)

14.06, GY 4 – Pécsvárad

15.09, GY5 – Nyárásvölgy/2

16.12, GY6 – Orfű/2

18.45, GY7 – Trefort-puszta/2

19.12, GY8 – Pécsvárad/2


Október 18. (vasárnap):

10.08, GY9 – Árpádtető/1

10.41, GY10 – Bakonya/1

11.54, GY11 – Árpádtető/2

12.14, Ünnepélyes Díjkiosztó (Széchenyi tér).


Az ORB állás a záró futam előtt

1. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) 135

2. Kazár Miklós, Ferencz Ramón (Mitsubishi Lancer EVO IX) 107

3. ifj. Tóth János, Szőke Tamás (Peugeot 208T16 R5) 88

4. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) 73

5. Matics Mihály, Zejda Viktória (Mitsubishi Lancer EVO IX) 52

6. Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Ford Fiesta R5) 51

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!