Sport

2015.06.28. 19:10

NB III: még csak alakul a mezőny

A lehetséges hatvan helyre hat megyei jelentkező is van a labdarúgó NB III-as mezőny tekintetében.

A lehetséges hatvan helyre hat megyei jelentkező is van a labdarúgó NB III-as mezőny tekintetében.

A labdarúgó NB III bajnoki küzdelmeire hétfőig lehetett nevezni. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből hat sportszervezetnek volt lehetősége erre, a tavaly az NB III Keleti csoportjában szerepelt Putnok FC-nek, a Kazincbarcikai SC-nek, a Cigánd SE-nek, a Termálfürdő Tiszaújvárosi FC-nek, továbbá a B.-A.-Z. megyei I. osztály bajnokának, a Tállya KSE-nek, valamint az élvonalbeli csapata jogán a Diósgyőri VTK-nak, tartalék együttesére vonatkozóan. A piros-fehérek sportigazgatója, Árki Gábor érdeklődésünkre elmondta, hogy éltek a lehetőséggel és beadták a nevezésüket az NB III-as bajnokságra. A sportvezetőtől azt is megtudtuk, hogy a DVTK-tartaléknak még nincs edzője (Vitelki Zoltánt kérték fel erre a feladatra, de ő inkább a DVTK U19-es csapatát választotta munkavégzésének helyéül).

Sorsolás: július közepén

A Magyar Labdarúgó Szövetség munkatársa, Dinnyés Márton érdeklődésünkre elmondta, hogy jelenleg a nevezések „begyűjtésénél” tartanak, így az NB III-as mezőnyök várhatóan június végére, július elejére alakulnak ki (a nevezési eljárás legkésőbb július 8-án, a Fellebbviteli Bizottság II. fokú határozatának megküldési határidejével lezárul). Ezután készíthetik el a sorsolást, amely július első-második hetében láthat napvilágot, míg a bajnoki idény a hivatalos kiírás szerint augusztus 1-jén kezdődik.

A tervek szerint három csoportban 20–20 csapat küzdene egymással, de szinte biztos, hogy nem indul mindenki, akinek erre lehetősége van. A 60 együttest számláló mezőny, elvileg, a versenykiírás szerint így állna össze:

  • 4 csapat: a 2015/2016-os bajnoki évre NB III-as licencet kért volt NB I-es csapatok.
  • 8 csapat: a 2015/2016-os NB I bajnokságban résztvevők újonnan belépő tartalék csapatai.
  • 3 csapat: a 2014/2015-ös NB II-es bajnokság 14-16. helyezett csapatai.
  • 33 csapat: a 2014/2015-ös NB III-as bajnokság három csoportjának 2-12. helyezett csapatai.
  • 2 csapat: a 2014/2015-ös NB III-as bajnokság három csoportjának 2 legjobb 13. helyezett csapata.
  • 10 csapat: a 2014/2015-ös Megyei-Budapesti I. osztályú bajnokságok 1. helyezett csapatai (20 csapat) osztályozó mérkőzéseinek győztese.
  • Lesznek lyukak

    Az már most biztosra vehető, hogy ebben lesznek lyukak, hiszen az NB I-es csapatok közül egynek eltűnőben, megsemmisülőben, felszámolás előtt áll a sportszervezete, így a győriek jogi értelemben aligha tudnak elfogadható nevezést benyújtani (persze láttunk már korábban a jogra fittyet hányó mentőakciókat más csapatoknál, így nem biztos, hogy a győriek nem lesznek ott az NB III rajtján). Az NB I-es tartalékcsapatok tekintetében a Videotonnak, a Debrecennek, a Budapest Honvédnek eddig is volt együttese az NB III-ban, valamint a Győrnek is, de nekik ugye a mostani idényben nem lesz élvonalbeli együttesük, és örülhetnek, ha az első számú csapatuk elindulhat ebben az osztályban. Azt sikerült megtudnunk, hogy az NB I-es Békéscsaba, a Diósgyőr, a Ferencváros, az MTK, a Puskás, a Haladás és az Újpest is indít harmadosztályú gárdát, viszont a Vasas és a Paks nem adott le nevezést, így két gárdával már most kevesebb van.

    Illetve még eggyel biztosan kevesebb lesz, ugyanis az NB II mezőnye még nem teljes, onnan még hiányzik egy csapat, mert a Lombard Pápa TFC nem nevezett annak az osztálynak a küzdelmeire, így az elvileg az NB III-as mezőnybe tartozók közül, vagy a másodosztály legjobb tavalyi kiesője, a Siófok, vagy a harmadik vonalból feljutók utáni legjobb, NB II-es licenccel rendelkező Kozármisleny kerülhet feljebb.

    ÉM-BCS

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!