Testőrök vigyázták lépéseiket

Miskolc - Iránban birkózott Deák-Bárdos Mihály, a diósgyőriek sokszoros olimpikonja.A 130 kilós kiválóság – aki civilben a Miskolc Városi Sportiskola szakmai vezetője, és önkormányzati képviselőként is szolgálja a várost – december elején immáron negyedszer járt az ázsiai országban.

Irán-szakértő

– Jókat nevettem akkor, amikor a klubtársaim és a barátaim Irán-szakértőnek vagy -szakosnak hívtak – kezdte az ötszörös világbajnoki ezüst­érmes. – Mielőtt elutaztam, azzal cukkoltak, hogy várospolitikusként tegyek látogatást az ottani állítólagos atombombagyárakban, aztán akadt olyan jóakaróm is, aki Khomeini ajatollahtól kért aláírást...

A 40. évében járó DBC-versenyzőt a klubcsapat világbajnokságra utazó Ferencvárosi TC azért kérte kölcsön a piros-fehérektől, mert nem volt nehézsúlyú sportolója. A diósgyőriek természetesen igent mondtak a szíves invitálásra, s Deák-Bárdos Mihályt az olimpiai bajnok-vezetőedző – aki a kötöttfogású válogatott egyik edzője is egyben – Repka Attila is elkísérte Perzsiába.

– Abadanba voltunk hivatalosak – folytatta a DBC tagja. – A Teherántól 960 kilométerre lévő város egyaránt közel van Irakhoz és Kuvaithoz is. Megérkezésünk után újra megtapasztaltuk azt, hogy az irániak számára mit is jelent a birkózás. Először abba a teheráni olimpiai központba mentünk, ahol a helyi sportolók készülnek fel az ötkarikás eseményekre. A tábort elneveztük iráni Tatának, mert ott sok minden hasonlít az általunk olyan jól ismert itthoni edzőtáborra.

A birkózócsarnokban öt szőnyeg volt, a több ezres nézőteret vendégszobák vették körül, s amikor beestünk, rögtön régi barátként kezeltek minket. Iránban a birkózókat istenként tisztelik, s mi is a fellegekben jártunk, lesték minden szavunkat, amivel csak tudtak, kedveskedtek nekünk. Ebből a táborból mentünk tovább Abadanba, ahol több tévéinterjút adtunk. A tolmács egy Magyarországon sportoló iráni volt, a nyelvi nehézségeket így küzdöttük le.

Háromból kettőt

A Sike András olimpiai bajnok által vezetett, és a szakvezetői fronton Repka Attilával „feldúsított” FTC csapata tisztességesen helytállt, tizedik helye megfelelt az előzetes elvárásoknak.

– A kötöttfogású mezőnyben tizenkét ország együttesei mellett négy iráni alakulat is szőnyegre lépett – idézte vissza a verseny részleteit Deák-Bárdos Mihály. – Nyolc súlycsoportban vetélkedtünk, nekem három mérkőzés jutott a 130-as mezőnyben. Kétszer nyertem: egy iráni és egy azeri, de hajdanán kubai színekben szabadfogású világbajnoki címet és olimpiai bronzérmet kiharcolt fiút győztem le. Viszont az ázsiai bajnokságon bronz­érmes kínai ellenfelemtől kikaptam, de ez egyáltalán nem keserített el. A 9–10. helyért a Fradi végül 8–0-ra kikapott a kubai Cerro Pelado gárdájától, de ezen a csatán már nem birkóztam.

A klubvilágbajnokság első helye végül az iráni Pastor Andimesk együttesének jutott, így magától értetődően elszabadultak az indulatok, mindenki nagyon boldog volt. A bíráskodásra nem lehetett panasz, talán a döntőben, az oroszokkal szemben kedveztek picit a hazaiaknak. A négy­ezres csarnokba egyébként is csak közelharc árán lehetett bejutni, sokan kinn rekedtek, ezért még verekedtek is a jegyekért.

A magyar különítmény tagjai körülnéztek az olajfinomítók városában, ahol pólóban és papucsban sétálhattak, hiszen 25 fokos, kellemes idő volt.

– Egyedül nem mozoghattunk, bárhová mentünk, kocsit kaptunk, kísérőket rendeltek mellénk – árulta el a diósgyőriek versenyzője. – A testőrséget élveztük, mellesleg pedig mindenhol sok rendőrt és katonát is láttunk, ők vigyáztak a rendre. Elfurikáztattuk magunkat a teheráni nagy bazárba, amely olyan, mint az isztambuli. Hömpölygött a nép, mázsára vásárolhattunk volna aranyat és persze bőrkabátokat. A nézelődésen kívül nem csináltunk semmit, már csak azért sem, mert csupán az első három kapott pénzdíjat, nekünk egy diplomának nevezett oklevél jutott.

Deák-Bárdos Mihály kalandos hazaérkezésükről is beszámolt. Elmondta, hogy először Abadanból Teheránba, majd egynapos várakozás után Dubajba repültek, ahol beszálltak a Budapestre induló járatba, s mire hazaérkezett, olyan fáradt volt, hogy kihagyta a Diósgyőri VTK – Újpest FC NB I-es labdarúgó mérkőzést.

– Nem tudom, hogy mit hoz számomra a jövő – tekintett előre. – Még birkózgatok, a Bundesligába is kijárok, s ha valaki felkér, mint most a Fradi, akkor beugrom. Nagy terveim nincsenek, az idő már nem nekem dolgozik a szőnyegen...

- Kolodzey Tamás -