Sport

2014.10.02. 14:31

Négy olimpiai bajnok jön Miskolcra

Három élvonalbeli csapattal csap össze a kupaselejtezőben a PannErgy-MVLC gárdája.

Három élvonalbeli csapattal csap össze a kupaselejtezőben a PannErgy-MVLC gárdája.Szombaton és vasárnap Magyar Kupa-selejtező helyszíne lesz Miskolcon a dr. Kemény Dénes városi sportuszoda, ahol a házigazda OB I/B-s PannErgy-MVLC mellett három élvonalbeli együttes száll még vízbe: a Racionet Honvéd, a BVSC-Wáberer, illetve a KSI SE. A megyeszékhely létesítménye nem első alkalommal ad helyet ilyen eseménynek, ugyanis két évvel ezelőtt, 2012. szeptember 22-23-án már rendeztek kupaselejtezőt a létesítmény falai között. Akkor még Miskolci VSI néven küzdöttek a házigazdák, amelynek ugyancsak ellenfele volt a Groupama-Honvéd, valamint a Szolnoki Dózsa-Közgép, továbbá az OSC. Az akkori eseményeket végigkísértek közül bizonyára többen emlékeznek arra, hogy az első meccsen, a háromszoros olimpiai bajnok, Kiss Gergely öt gólt lőtt az MVSI-nek „honvédos” színekben…

– A második helyen jutottunk tovább Miskolcról… – kezdte a visszaemlékezést Kiss Gergely. – 2008 után akkor kezdtem a második szakaszomat a Honvédnál, és mindegyik évadomat összevetve talán akkor volt a leg­gyengébb keretünk. A miskolci „kisdöntőt” a Szolnokkal vívtuk, az első két negyedben jól játszottunk, tartottuk velük a lépést, a második félidőben azonban fölénk kerekedtek, és nyertek 7-3-ra.

Japánok nélkül

A 37 esztendős jobbszélső a hét végi MK-selejtezőről az alábbiakat fogalmazta meg:

– Természetesen szeretnénk jól játszani, igaz, két japán légiósunk, Takei Koji és Yusuke Shimizu még nem lesz velünk, ugyanis a Dél-Koreában zajló Ázsiai Játékokon szerepelnek hazájuk válogatottjával – mondta Kiss Gergely. – A kiírás jellegéből adódóan, a továbbiakat tekintve nincs igazán jelentősége annak, hogy mely csapat megy tovább az első, és mely a második helyen, de azért nem lesz elég a lubickolás, mert egyrészt komoly ellenfél a BVSC, velük mindig presztízs játszani, akkor is van tét, ha nincs, aztán kedden, október 7-én kezdődik az OB I-es bajnokság, éppen mi csapunk össze a nagyon megerősödött OSC-vel.

Ezután arról is kérdeztük Sydney, Athén és Peking aranyérmesét, hogy mennyire tisztelik az ellenfelek a medencében, különösen akkor, ha a másik oldalon egy másod­osztályú csapat van…

– Érződik a vízben, de én is nagyon tisztelek minden pólóst, az OB I/B-seket is, akik tanulás, munka mellett szánják rá az idejüket a vízilabdára – hangsúlyozta Kiss Gergely, akinek ezt követően azt mondtuk: neki, mint háromszoros ötkarikás nyertesnek különösen jól kell teljesítenie az egykori szövetségi kapitányáról, dr. Kemény Dénesről elnevezett uszodában…

– Szeretnék hozni egy jó átlagot, de nem leszek sem én csúcsformában, sem a csapat, szerintem ahhoz kell még három-négy hét. A hely kötelez, viszont nyújtottam akkor is gyengébb teljesítményt, amikor Dénes ott állt a parton…

Kiss Gergely arra biztatja a pólót kedvelőket, hogy mindenképpen látogassanak el a hét végi mérkőzésekre.

– Szívesen találkozom a miskolci szurkolókkal, akikkel volt már közös eseményünk a kupa mellett, a válogatottal a Volvo Kupa – jelentette ki Kiss Gergely. – Rajtam kívül még lesz három olimpiai bajnok az uszodában: csapattársam, Steinmetz Barnabás, klubunk képviseletében Gergely István, és Märcz Tamás, a BVSC edzője.

A remek pólóst arról is faggattuk, vajon pályafutása vége felé tervezi-e azt, hogy esetleg az OB I/B-ben vezet le?

– Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy innen, a Honvédból fogok visszavonulni, ahol nagyon jó az összhang mind a srácokkal, mind pedig a vezetéssel.

ÉM-MI

Magyar Kupa – a tények

A C csoport menetrendje (Miskolc, dr. Kemény Dénes városi sportuszoda):

Szombat

  • 13.00: Racionet Honvéd – PannErgy-Miskolci VLC
  • 14.30: BVSC-Wáberer – KSI SE
  • 19.00: PannErgy-Miskolci VLC – BVSC-Wáberer
  • 20.30: KSI SE – Racionet Honvéd
  • Vasárnap

  • 11.00: KSI SE – PannErgy-Miskolci VLC
  • 12.30: Racionet Honvéd – BVSC-Wáberer

  • További csoportok:

    A csoport (rendező: Pécs): Pécsi VSK, Ybl Water Polo, Vasas Plaket, Szeged.

    B csoport (rendező: Debrecen): Debreceni VSE, OSC, Újpest, ZF-Eger.

    D csoport (rendező: Szentes): Ferencváros, Kaposvár, Szentes, Szolnok.

    A csoportok első és második helyezett csapatai kerülnek a negyeddöntőbe.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!