Sport

2014.10.18. 19:20

Aluinvent-DVTK: Lucas nélkül az első meccsen

Nem léphetett pályára a bajnoki nyitányon a DVTK amerikai légiósa, Italee Lucas.

Nem léphetett pályára a bajnoki nyitányon a DVTK amerikai légiósa, Italee Lucas.

A szezon első meccsét szombaton este a Ceglédi EKK vendégeként játszotta az Aluinvent-DVTK a női kosárlabda NB I-ben. Az összecsapáson azonban a piros-fehérek amerikai légiósa nem léphetett pályára, ugyanis a 25 éves Italee Lucas nem kapta meg a nemzetközi kosárlabda szövetségtől a játékengedélyt.

– Minket is váratlanul ért ez a döntés, mi abban a tudatban szerződtettük az irányítót, hogy szabadon igazolható, saját maga rendelkezik a játékjogával, ezt az információt kaptuk a szerződtetése előtti tárgyalásokon a játékostól, illetve a menedzserétől is – válaszolta érdeklődésünkre Szabó Tamás, a diósgyőri kosárlabda klubot működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója. – Ehhez képest a meccs előtti napon kiderült, hogy a nemzetközi kosárlabda szövetség nem adja ki a játékengedélyét, ugyanis a korábbi klubja, az angolai Interclube szerint nekik még élő szerződésük van a játékossal, a jövő hónap végéig. Bár a november 30-a nem tűnik túl messzinek, és akár ki is várhatnánk ezt az időt, de ezzel az a baj, hogy addig lesz néhány fontos meccsünk, mind a bajnokságban, mind az európai kupaporondon, így ez a fajta türelemjáték nem igazán jöhet szóba. Egyelőre annyi információ érkezett az angolai klubtól, hogy kivásárlás esetén megengednék a játékosnak a vele kötött szerződésből való kilépést, de meglehetősen borsos árat kérnének érte, és ilyen költségelemre egy fillér sem volt betervezve a költségvetésünkbe. Úgyhogy most várunk pár napot, hogy kiderüljön: a játékos a menedzserével egyetemben tudja-e rendezni ezt az ügyet. Reméljük igen, ha viszont mégsem, de ha nem, akkor sem maradhatunk irányító nélkül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!