Sport

2014.07.19. 11:52

Kosárlabda Eb két diósgyőrivel

Romániában küzd a feljutásért a magyar U18-as leány kosárlabda-válogatott.

Romániában küzd a feljutásért a magyar U18-as leány kosárlabda-válogatott.

Csütörtöktől jövő hét vasárnapig két erdélyi városban, Temesváron és Nagyváradon rendezik meg az U18-as B-csoportos leány kosárlabda Európa-bajnokságot, ahol 17 csapat küzd a helyezésekért, a feljutást érő első három hely megszerzéséért. A kontinensbajnokságon a magyar válogatott is részt vesz, a csapat keretében két diósgyőri kosaras is található, Dubei Debóra és Horváth Bernadett személyében. Az együttes gerincét a Dubei nevével fémjelzett, fiatalokból álló, a néhány napja a csehországi U17-es világbajnokságon bronzérmet szerzett csapat tagjai adják, de van néhány 1996-os születésű játékos is a keretben, aki erőssége lehet a válogatottnak. Utóbbiak közé tartozik Horváth Bernadett.

Nem unatkoztak

– Kedden reggel indultunk el, nem a nagy távolság miatt, hanem hogy egy picit szokjuk az itteni légkört, mielőtt belekezdenénk a sorozatba – mondta a diósgyőri felnőtt csapat irányítója, aki arra a kérdésre, hogy mennyit tudott készülni együtt ez a keret, hiszen a 17 évesek június végén, július elején a vb-n vettek részt, a következőket válaszolta: – Azért az U17-es vb előtt is voltak összetartások, 10 napos és 3 napos, és múlt hét szerdától ismét együtt vagyunk. Közben pedig, amíg Dubei Debiék a világbajnokságon jártak, mi sem unatkoztunk, egyéni felkészülési tervet kaptunk, hajtottunk végre.

A múlt hét végén két edzőmeccse is volt a magyar válogatottnak, mindkétszer az A-csoportban szereplő Horvátország ellen meccseltek, és bár egyszer kikaptak (51-59), egyszer pedig nyertek (75-71), a két találkozóban volt valami közös: az, hogy mindkétszer Horváth Bernadett volt a magyar csapat legeredményesebbje (a vesztes meccsen 13, a győztesen 17 pontot szerezve), ami egy irányítóra nézve dicséretes teljesítmény.

Minél többet

– Ennek nincs jelentősége, ezek felkészülési meccsek voltak, a lényeg az, hogy az Eb-n minél több meccset nyerjünk. És mindegy, hogy ki mennyi pontot szerez, ha nyerünk, ha veszítünk, mert ez csapatjáték – mondta a 18 éves kosaras. – Az elejétől koncentráltnak kell lennünk, mert nem lesz könnyű az eleje sem és a torna vége sem, hiszen erős csoportba kerültünk, ahonnan tovább kell jutni, hogy elérjük a célunkat, a feljutást. De szerintem ez egy jó közösség, jó keretünk van, és az U17-es vb-ről hozott sikerélmény azoknak, akik ott voltak, és azoknak is, akik nem, egyfajta pluszt ad, van mire alapoznunk.

ÉM-BCS

A tények: Európa-bajnoki infók

Időpont: 2014. Július 17-27.


Helyszín: Nagyvárad, Temesvár (Románia)


Csoportbeosztások,

A-csoport: Lettország, Németország, Írország, Észtország.

B-csoport: Finnország, Bulgária, Bosznia-Hercegovina, Luxemburg.

C-csoport: Izrael, Izland, Dánia, Anglia, Svájc.

D-csoport: Magyarország, Montenegró, Ukrajna, Románia.


Lebonyolítás: Csoportmeccsek, középdöntők, keresztjáték, helyosztók.


A magyar válogatott ismert programja:

július 17. (csütörtök), 20.15: Magyarország–Ukrajna,

július 19. (szombat), 13.30: Magyarország–Montenegró,

július 21. (hétfő), 18.00: Magyarország–Románia.


A magyar válogatott kerete: Aho Nina (Vasas Akadémia), Solymosi Noémi (Vasas Akadémia), Tóth Tímea (Vasas Akadémia), Böröndy Dominika (Soproni Darazsak Akadémia), Kuttor Enikő (Soproni Darazsak Akadémia), Weninger Virág (Soproni Darazsak Akadémia), Dubei Debóra (Aluinvent-DVTK), Horváth Bernadett (Aluinvent-DVTK), Nagy Dorottya (Pécsi VSK), Kaposi Pálma (Pécsi VSK-PEAC), Király Lili (Csata DSE), Gereben Dorka (Kecskeméti Kosárlabda Akadémia), edző: Mészárosné Kovács Andrea.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!