Sport

2014.01.27. 19:22

Vaskó ügyéből botrány lesz

Mezőkövesd - A Puskás Akadémia FC szerződtette a legutóbb a Mezőkövesd Zsóry FC-ben szerepelt középső védőt.

Mezőkövesd - A Puskás Akadémia FC szerződtette a legutóbb a Mezőkövesd Zsóry FC-ben szerepelt középső védőt.A tizenkétszeres válogatott védő fél évre kötelezte el magát Felcsútra. Vaskó Tamással kapcsolatban a napokban nyilatkozott lapunknak Tállai András, a kövesdi klub első embere, aki ezt mondta: „Vaskót érvényes szerződése köti hozzánk, ezért számunkra érthetetlen, hogy miért nincs velünk. Abban maradtunk a játékossal, hogy ha külföldi lehetőséghez jut, akkor mehet, ha nem, akkor nálunk szolgál majd. Nem tudjuk és nem is értjük, hogy miért tárgyal más egyesületekkel, ezt ugyanis nem tehetné meg.”

Több helyről keresték

Az idő múlásával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Vaskó távozik Mezőkövesdről, hiszen először az MTK felé kacsintott, felkészülését is a kék-fehérekkel kezdte, végül a Puskás Akadémiánál kötött ki.

– Több csapattól is megkerestek, végül azért választottam a felcsútiakat, mert náluk ragyogó körülmények és feltételek vannak – mondta az akadémia internetes portáljának a 29 éves labdarúgó, aki tegnap már részt is vett új csapata edzésén.

A hír hallatán felhívtuk Tállai Andrást, aki kijelentette:

– Ebből még botrány lesz! Ugyanis a játékos június 30-ig hozzánk kötelezte el magát, most majd nyilván megteszik ajánlatukat felénk és mi majd meghallgatjuk őket... Hozzáteszem, hogy nálunk, Mezőkövesden az aláírástól is többet jelent az adott szó, és a kézfogás...

ÉM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!