Sport

2013.07.13. 11:02

20. Veszprém Rally - Kitartóan és szívósan csatázni

Háromnegyed éves kihagyás után, a májusi Miskolc Rallyn tért vissza az első osztály mezőnyébe Spitzmüller Csaba.

Háromnegyed éves kihagyás után, a májusi Miskolc Rallyn tért vissza az első osztály mezőnyébe Spitzmüller Csaba. Igaz, a miskolci pilóta előtte a román bajnokságban versenyzett, tehát a hazai szurkolók egy hosszabb szünet után láthatták ismét a borsodi gyorsaságikon a 2008-as esztendő magyar bajnokát. Sajnos nem sokáig, mert egy defekt miatt már a második szakaszon elszállt az esélye a jó eredmény elérésére. Új navigátorával, és a tavaly is használt EVO X-es Mitsubishivel a 20. Veszprém Rallyn is ott lesz Spici. A teszt és a pályabejárás után bízik abban, hogy vasárnap este, majd 150 versenykilométerrel a háta mögött térhet haza.

- Nagyon jó pályákat vonultatott föl a szervező ebben az esztendőben - szögezte le Spitzmüller Csaba. - Az eddig szerzett tapasztalatok alapján minden idők egyik legszínvonalasabb veszprémi viadala áll előttünk. Változatos minőségű és stílusú szakaszok várnak ránk, nagyon jó érzés lesz rajtuk versenyezni. A csütörtöki teszten kipróbáltuk a Hankook legújabb fejlesztésű abroncsait, amivel nagyszerűen viselkedett az EVO X-es. A tavalyi betegségem után természetesen kell egy kis idő, amíg sikerül visszarázódnom, de nagyon várom már a rajtot. Igazából a tavaly júniusi, kolozsvári futamgyőzelmem a legutolsó pozitív élményem, úgyhogy - érthető módon - ki vagyok éhezve a versenyzésre.

A veszprémi murva mindig is közel állt Spici szívéhez: sokszor győzött a Balatonhoz közeli versenyen, igaz volt olyan is, hogy nem jött ki számára a lépés. Most abban bízik, hogy tartani tudja a lépést az élmezőnnyel.

- Pokolian erős a mezőny, és igazából még nem tudom magunkat elhelyezni benne - jelentette ki a miskolci pilóta. - A hazai bajnokságban Bútor Robi és Hideg Krisztián autózott EVO X-essel, de hosszú távú tapasztalatokkal igazából senki nem rendelkezik. Nekem Romániában már egyre megbízhatóbb volt az autó, ezért reménykedem, hogy Veszprémben sem lesz műszaki problémánk. Továbbra is tartom, hogy a WRC-kel és az S2000-es riválisokkal nem tudjuk majd fölvenni a versenyt, ettől függetlenül rendkívül szívósan és kitartóan fogunk versenyezni az előttünk álló hétvégén. Juhász István navigátor társammal két gyors alatt még nyilván nem tudtunk teljesen összehangolódni, de a mostani murvás verseny is jó alkalom lesz arra, hogy közös tapasztalatokat gyűjtsünk. Hiányoznak a kilométerek és az élmény, ezért nagyon várom már, hogy elkezdődjön az esztendő harmadik futama. Meglátjuk, hogy mi lesz. Felkészültünk, és szeretnénk egy jót csatázni a többiekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!