Sport

2013.05.07. 17:43

19. Mojito Lemon Miskolc Rally - A tízessel tér vissza Spici

Hazai környezetben tér vissza az ORB mezőnyébe a 2008-as abszolút magyar bajnok.

Hazai környezetben tér vissza az ORB mezőnyébe a 2008-as abszolút magyar bajnok.Tavaly négy futam erejéig a román bajnokságban versenyzett Spitzmüller Csaba. A korábbi abszolút magyar bajnok azonban a sorozat második félét az év közben előjött betegsége miatt kénytelen volt kihagyni. A miskolci közönségkedvenc azóta rendbe jött, és minden porcikájával versenyezni szeretne. Már Egerben és most, a 19. Mojito Lemon Miskolc Rally nevezési listáján is egy WRC-vel szerepelt a neve, ám a hét elején kiderült: a tavalyi autójával vág neki a borsodi utaknak.

Marad a tavalyi autó

- Az utolsó utáni pillanatig bíztam benne, hogy összeáll az anyagi háttér, és csúcskategóriás autóval indulhatok a hazai versenyen - árulta el érdeklődésünkre Spitzmüller Csaba. - Sajnos ez ismét nem valósult meg, így a Mitsubishi EVO X-essel állok csatasorba a bajnokság második futamán. Így utólag már Egerben is ezt kellett volna tennem, de a végletekig azon voltam, hogy olyan technika álljon a rendelkezésemre, amivel harcban lehetek az abszolút elsőségért. A pályafutásom végig arról szólt, hogy volt esélyem a győzelemre. Most nincs, mert a WRC-kel reálisan nem tudom fölvenni a versenyt. Ettől függetlenül nagyon várom a rajtot, mert utoljára egy esztendővel ezelőtt ültem versenyautóban. Akkor Kolozsváron ugyanezzel a technikával győzni tudtam, tehát jó emlékeket őrzök a legutóbbi futamomról. Szerencsére a betegségem már a múlté, így semmi akadálya, hogy ismét ott legyek a többiek között.

Spitzmüller Csaba tehát a 19. Mojito Lemon Miskolc Rallyn visszatér az ORB mezőnyébe. Azt viszont még mindig nem lehet tudni, hogy navigátorként ki segíti a munkáját az előttünk álló hétvégén.

Navigátor kérdés

- Ez még mindig egy nyitott dolog - folytatta Spici. - Néhány nappal ezelőtt sokesélyes volt ez a kérdés, mostanra két, maximum három jelöltre csökkent a lehetséges navigátorok száma. Ez is nehéz lesz, hogy közös gyakorlat nélkül, egymás életét rábízzuk a másikra az éj leple alatt. Nagyon remélem, hogy még a hét közepén erre is megnyugtató választ kapunk, és az utolsó pillanatra ugyan, de minden összeáll majd a rajtra.

Spitzmüller Csaba remekül ismeri a 19. Mojito Lemon Miskolc Rally pályáit. Fiatalon oda járt versenyt nézni, és az első abszolút szakaszgyőzelmét is a Bükkben aratta. Most is szeretne ott lenni a legjobba között, bár tudja, hogy a legjobb technikák azért előrébb tartanak.

- Tavaly a romániai futamokon tényleg kiforrott az autó. Levetkőztük a betegségeit, folyamaton, lépésről-lépésre haladunk előre. Sajnos Aradon a betegségem megakadályozott abban, hogy összemérjem az erőmet a magyar élmezőnnyel. Így nincs viszonyítási alapom, de nagyon remélem, hogy az S2000-es és az R4-es riválisokkal föl tudom majd venni a harcot. Most azt kívánom, hogy legyen a sötét mellett köd, sár, eső, minden, ami csökkentheti a technikák közötti különbséget. Nagyon jó lenne az abszolútban minél előrébb végezni, de nagyon nehéz dolgom lesz, hiszen remek versenyzőkkel, korábbi magyar bajnokokkal kell fölvennem a versenyt. Rajtam nem fog múlni, még akkor sem, ha nem jött össze a WRC-projekt.

ÉM-ME

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!