Sport

2013.03.14. 12:19

FIFA-világranglista - Magyarország egy helyet javított

Budapest, 2013. március 14., csütörtök (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet javított, így a 32. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.

Budapest, 2013. március 14., csütörtök (MTI) - A magyar labdarúgó-válogatott egy helyet javított, így a 32. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.

A második maradt Németország, a harmadik pedig Argentína.

A FIFA honlapján olvasható listából kiderül, hogy a magyarokkal azonos világbajnoki selejtező csoportban szereplő vb-ezüstérmes hollandok a nyolcadik helyen állnak. Egervári Sándor együttese jövő pénteken a 31. román válogatottal találkozik zárt kapuk mögött a Puskás Ferenc Stadionban, négy nappal később pedig a 45. török csapat vendége lesz.

A magyar válogatott 2011 szeptemberében a 27. pozíciót foglalta el, az volt a legjobb helyezése a rangsor 1993-as bevezetése óta.

A FIFA-ranglista (zárójelben a februári helyezés):

--------------------------------------------------

1. (1.) Spanyolország 1610 pont

2. (2.) Németország 1473

3. (3.) Argentína 1309

4. (4.) Anglia 1174

5. (5.) Olaszország 1173

6. (6.) Kolumbia 1159

7. (6.) Portugália 1133

8. (8.) Hollandia 1106

9. (9.) Horvátország 1080

10. (10.) Oroszország 1064

...31. (31.) Románia 768

32. (33.) MAGYARORSZÁG 752

...45. (41.) Törökország 616

...89. (82.) Észtország 408

...204. (204.) Andorra 11

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!