Sport

2012.07.09. 10:28

London 2012 - Biztonságos és jól szervezett olimpiát vár Rogge

Silverstone, 2012. július 9., hétfő (MTI/AFP) - Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke megerősítette: úgy véli, hogy a házigazdák képesek szavatolni a londoni olimpia biztonságos lebonyolítását.

Silverstone, 2012. július 9., hétfő (MTI/AFP) - Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke megerősítette: úgy véli, hogy a házigazdák képesek szavatolni a londoni olimpia biztonságos lebonyolítását.

"Szoros kapcsolatban állunk a szervezőkkel, maximálisan bízom benne, hogy biztonságos olimpiát rendeznek" - fogalmazott a belga sportvezető Silverstone-ban, a vasárnapi Forma-1-es futam helyszínén a helyi sajtó érdeklődésére.

Rogge hozzátette: jónak ígérkezik az olimpia, már csak azért is, mert "a szervezők minden határidőt betartottak és nagy kreativitásról tettek tanúbizonyságot".

"Olyan országba érkezünk, amely feltalálta a modern sportot, beírta azt a történelmébe és a nevelés részévé tette, egy olyan országba, amely imádja és ismeri a sportot, amit majd bizonyítani fog a játékok lebonyolításával" - mondta még Rogge.

A NOB-elnököt a Forma-1 esetleges olimpiai jövőjéről is kérdezték. Erre úgy reagált: a játékok lényege, hogy az ember és nem a felszerelés vagy az eszköz határozza meg az eredményességet.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!