Sport

2012.02.06. 13:53

London 2012 - Böczögő célja az egyéni összetett döntő

Budapest, 2012. február 6., hétfő (MTI) - Egyéni összetettben a döntőbe jutás a célja, ugrásban pedig javulni akar még Böczögő Dorina, a londoni olimpia egyetlen magyar női tornásza.

Budapest, 2012. február 6., hétfő (MTI) - Egyéni összetettben a döntőbe jutás a célja, ugrásban pedig javulni akar még Böczögő Dorina, a londoni olimpia egyetlen magyar női tornásza.

 

A 19 esztendős sportoló az MTI-nek azt mondta, nagy előnynek tartja, hogy jól ismeri az ötkarikás viadal helyszínét, nem először utazik ugyanis az angol fővárosba.

"Többször jártam már Londonban, és versenyeztem is az olimpiai csarnokban - mondta. - Úgy gondolom, mindenképp az előnyömre válhat, hogy ismerős lesz számomra a környezet, a helyszín és nem utolsó sorban a szerek, melyeken majd versenyzünk. Mindezzel együtt nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a londoni olimpia."

A Békéscsabai TC tornásza hozzátette: amióta a januári tesztversenyen megszerezte a kvótát, sokszor eszébe jutnak a nyári játékok, felkészülését is a lehető legjobb ötkarikás szereplésnek rendeli alá.

"Március 10-én lesz az idei első versenyünk, majd májusban női Európa-bajnokságot rendeznek, időközben pedig Világkupákon is indulok - fogalmazott Böczögő. - Ezek a viadalok elsősorban a sikeres olimpiai felkészülést szolgálják, de természetesen mindegyiken szeretnék szép eredményeket elérni."

A 2008-as pekingi játékokon legerősebb szerén, ugrásban 12., egyéni összetettben pedig 52. békéscsabai tornász - elmondása szerint - a Londonban megrendezett januári tesztversenyen nagyon izgult a gyakorlatai előtt, mivel négy évet dolgozott azért, hogy ismét olimpiai indulási jogot szerezzen.

"Amikor leugrottam a gerendáról, már sejtettük, hogy megvan a kvóta, de igazán akkor nyugodtunk meg, amikor biztossá vált, hogy ott lehetek Londonban - emlékezett vissza a kvalifikációs versenyen történtekre. - Természetesen nagyon boldog voltam, sokat dolgoztunk azért, hogy Peking után ismét elindulhassak az olimpián."

Böczögő elsődleges célja az egyéni összetett döntőjébe, a legjobb 24 közé kerülés, de - mint azt megjegyezte - ugrásban sokat szeretne még javítani gyakorlatain, hogy ezen a szeren is ott legyen a fináléban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!