Sport

2010.09.06. 16:06

Anorexiás élet a vb előtt

<p>A moszkvai Olimpiai Sportközpontban hétfőn megkezdődött a vasárnapig tartó 2010. évi birkózó világbajnokság.</p>

Magyar idő szerint 11 órától naponta három súlycsoport küzdelmei zajlanak, a döntők este hétkor érnek véget.

A keddi napon a kötöttfogásúak mezőnyében, a Diósgyőri BC versenyzőjéért, Deák Bárdos Mihályért is szoríthatunk. A vb-re való felkészülést május 8-án, a Miskolcon megrendezett magyar bajnokság után kezdte meg a kötöttfogású válogatott, de ebben az időszakban a miskolciak erős emberének csak egy erőpróbája volt, a Bakuban megrendezett Golden Grand Prix verseny, ahol harmadik helyen végzett.

– Azért nem indultam több versenyen, hogy az ilyenkor szokásos fogyasztást minél kevesebbszer kelljen átélnem, mert ez elveheti az erőt – mondta Deák Bárdos Mihály, akivel elutazása előtt beszélgettünk. – 10 kilót kell lefaragnom a 120 kg-os súlycsoport mérlegelésig, két hetén át nem vacsoráztam és olyan kajákat ettem, és olyan keveset, hogy teljesen bele tudtam magam élni egy anorexiás ember életébe. Szörnyű dolgok ezek, belegondolni és beszélni sem szeretek róla.

A vb előtt a kötöttfogású szakágtól érmeket vártak, hogy pontosan kitől milyet az nincs személyre, helyezésre szabva, lebontva.

– Szerintem két-három magyar érem születhet, ennek megszerzésére három-négy embernek van esélye, és hagy soroljam magam is közéjük – latolgatta az esélyeket a 35 éves diósgyőri óriás. – Persze lehet, hogy nem azok hozzák majd a jó eredményeket, akiktől ez előzetesen várható, ez előfordulhat. Ami az én súlycsoportomat illeti: minden vb-n óriási mezőny gyűlik össze még a nálunk is, az elitet ugyanazok alkotják, akik az elmúlt években a legtöbb világversenyen az élmezőnyben végeztek. A súlycsoportunkból senki nem ment nyugdíjba, szerintem ezt a legtöbben, a korom miatt tőlem várják, de ezt én még nem tervezem, sokkal inkább azt, hogy egy kis borsot török majd a vetélytársak orra alá.

A mostani világbajnokság még nem része a 2012-es londoni olimpia kvalifikációjának, de annak aki ott akar lenni, ezen a moszkvai seregszemlén már meg kell mutatnia magát.

– A jövő évi, a 2011-es vébén kellene az első hatban lenni ahhoz, hogy biztos legyen a londoni repülőjegy, akinek ez akkor nem sikerül, annak marad a kvalifikációs sorozat – mondta Deák Bárdos Mihály, aki arra a kérdésre, hogy a mostani vb-n kiket szeretne az elején elkerülni, a következőket mondta: – Mivel Moszkvában leszünk, így a volt Szovjetunió utódállamainak szinte összes versenyzője otthon érezheti majd magát, remélem a bírók nem veszik őket egy kalap alá az oroszokkal, és nem kapnak hazai pályát... Természetesen van olyan, akivel nem szívesen találkoznék az elején, de ha bemondanám a nevét, amilyen a formám ez ügyben, akkor biztos vele kerülnék össze. Maradjunk annyiban, hogy a nap folyamán azt akarom legyőzni, aki éppen az utamba kerül.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!