A Diósgyőri Aranycsapat története: III. rész

Az 1975–76-os bajnokság – diósgyőri szemszögből – nagyon hasonlított az egy évvel korábbira, legalábbis abban, hogy ősszel a vártnál jobban szerepelt a DVTK, a tavaszi szezonban viszont nagyon visszaesett, így csupán a mezőny hátsó részében, a 14. helyen végzett.

Pedig a bajnoki rajt álomszerűen indult! A nyitó fordulóban a gárda 2-1-re győzött Zalaegerszegen (Borostyán és Görgei volt a két diósgyőri gól szerzője), majd hazai pályán 4-0-ra megverte a Budapesti Honvédot! A korabeli tudósítás szerint tizennyolcezer néző volt a lelátón, és tapsolt a diósgyőri fiúk remek játákának. A nyáron igazolt center, Kiss Tibor két gólt szerzett (igaz, az egyiket „elvette” tőle a tudósító, és a kispesti Kocsis István öngóljának írta, mert a hátvéden megpattant a labda), és gólt lőtt az MVSC-től egy év után visszatért Fekete László, illetve Oláh Ferenc is. Érdemes leírni a Honvéd-verő csapat összeállítását, íme: Veréb – Martis, Salamon, Váradi, Kutasi – Oláh, Fükő, Görgei – Borostyán, Kiss T., Fekete. Csereként Tatár és Feledi lépett pályára. 1975. szeptember 3-án volt ez a mérkőzés, és a neveket nézve megállapíthatjuk: már ekkor majdnem teljesen kialakult az a csapat, amely három-négy évvel később a DVTK történetének legnagyobb sikereit éri el.

A kaposvári 0-0-s döntetlen és a Békéscsaba elleni 1-0-s hazai siker után – a 4. fordulót követően – a százszázalékos Ferencváros mögött a 2. helyen állt a DVTK. Ezután becsúszott egy vereség az SBTC ellen – a salgótarjáni mérkőzésen debütált az NB I-ben Teodoru Borisz –, majd győzött a csapat a SZEOL ellen, és a 6. fordulót követően a bronzérmes pozíciót foglalta el.

Ekkor 7-2-re kikapott Újpesten (Szabó Géza vezetőedzősége alatt ez volt a DVTK legsúlyosabb bajnoki veresége!), és ezután már nem tudta tartani a lépést a legjobbakkal, az őszi szezont a 6. helyen zárta a csapat. A védelemmel nem volt különösebb gond, ráadásul Veréb György nagyszerű formában védett, a Népsport osztályzatai alapján 6.818-as átlaggal ő lett az ősz legjobb labdarúgója! A támadójáték azonban akadozott, kevés gólt (13) szerzett a csapat, a DVTK-nál csak az utolsó két helyezett, a Békéscsaba és a SZEOL ért el kevesebb találatot. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a gólerős Horváth András sérülése miatt az egész őszi szezont kihagyta, és a pótlására szerződtetett Kiss Tibor is sokszor volt sérült.

A tavaszi szezont a Vasas elleni győzelemmel nyitotta a diósgyőri gárda, és ezzel feljött az 5. helyre, ám ezután katasztrófálisan rossz sorozatba kezdett. A hátralévő tizennégy bajnoki mérkőzésén egyszer sem tudott nyerni – hat döntetlen és nyolc vereség a mérleg –, így lecsúszott a 14. helyre. A bentmaradást nem fenyegette veszély, ugyanis az MLSZ az NB I mezőnyét 16-ról 18-ra növelte, ezért ebben az évben nem volt kieső (a békéscsabaiak és a szegediek úszták meg a búcsút), ám a szereplés mindenképpen rossznak számított, és a sikertelenségért a klub elöljárói a vezetőedzőt tették felelőssé. Szabó Gézának ráadásul letelt a két éves szerződése, és 1976 júniusában úgy tűnt, hogy a szakember elköszön a csapattól és a várostól.

„Vitathatatlan, hogy a várakozások alatt szerepeltünk – emlékezik Szabó Géza. – Nem szeretnék panaszkodni, de balszerencsés sérüléshullám hátráltatott bennünket, a védelem egyik legjobbja, Kutasi László például másodszor törte el a kulcscsontját – az egyik edzésen esett a vállára –, és az egész tavaszi szezont ki kellett hagynia. Éreztem, hogy a vezetők már nem bíznak bennem, a hátam mögött új edző után néztek. Azt hittem, hogy távoznom kell, ám aztán fordult a kocka, ugyanis új egyesületi elnök, elnökség és új szakosztályvezető került a DVTK élére, és ők új szerződést kötöttek velem. Két egykori diósgyőri futballista, Fekete Ferenc és Kiss László lett a segítőm, és a kapusedző szintén egy volt játékos, Tóth László lett. Velük vágtunk hát neki a következő bajnokságnak.”

Ám mielőtt áttérnénk a következő évi szereplésre, említsünk meg két egyéni sikert, és ne feledkezzünk meg az MNK-szereplésről sem.

A csapat a Magyar Népköztársasági Kupában ugyanúgy a negyeddöntőig jutott, mint egy esztendővel korábban. 1975-ben drámai csatában az Újpesti Dózsa (a későbbi kupagyőztes) ellen esett ki tizenegyesekkel, míg ebben az évben a Ferencváros állította meg a diósgyőrieket. Pedig az első mérkőzésen, az Üllői úti stadionban Borostyán góljával 1-0-ra a DVTK győzött, ám a visszavágón a fővárosiak nyertek 2-1-re, így idegenben szerzett góllal ők jutottak be az elődöntőbe, sőt, végül a zöld-fehérek nyerték meg a kupát is.

Veréb György számára azért maradhatott emlékezetes ez az esztendő, mert a bajnokság végén (is) bekerült az „Év csapatába”, amely – a sportnapilap osztályzatai alapján – így állt össze: Veréb – Török P., Bálint, Szűcs L., Tóth A. – Nyilasi, Karsai, Mucha – Kovács I., Törőcsik, Szalmásy.

Szabó Gézát pedig az a megtiszteltetés érte, hogy április végén kiutazhatott az A válogatottal a Svájc–Magyarország barátságos mérkőzésre. Baróti Lajos volt akkor a szövetségi kapitány, és a diósgyőri szakember mellett még két, tehetségesnek tartott fiatal edző, Kovács Ferenc és Mezey György tartott a csapattal. A lausanne-i mérkőzésen öt Videoton-labdarúgó kapott helyet a magyar együttesben, amely az újpesti Fazekas László góljával 1-0-ra győzött.

Folytatjuk!

- T. Szabó Gábor -

 Forrás: Észak-Magyarország

Kapcsolódó cikkek:

• A Diósgyőri Aranycsapat története: I. rész
  A kezdetek: bajnoki cím az NB I B-ben. Szabó Géza emlékezik a Diósgyőri VTK futballcsapatának legszebb időszakára.
• A Diósgyőri Aranycsapat története: II. rész
  
  A fiúk megismerkednek az ólommellénnyel. Szabó Gézának, a Diósgyőri VTK aranycsapata vezetőedzőjének visszaemlékezése.
• A Diósgyőri Aranycsapat története: III. rész
  Rezgett a léc, de maradt az edző. Szabó Gézának, a Diósgyőri VTK aranycsapat vezetőedzőjének visszaemlékezése.