Sport - Foci

2007.12.29. 01:43

Óriás jutalom a Real játékosainak

<p>Soha nem látott óriási prémiumot helyezett kilátásba Ramon Calderon, a Real Madrid elnöke abban az esetben, ha a csapatnak sikerül tripláznia idén, vagyis megnyerni a bajnokságot, a kupát és a Bajnokok Ligáját is.</p>

Calderontriplázás esetén 900 ezer eurót (230 millió forintot) adna fejenként a csapat tagjainak - értesült a spanyol Marca című újság.

A Real Madrid ezelőtt sohasem adott ekkora prémiumot, már a nyáron megszavazott 600 ezer euró is rekordnak számított. Calderon ezt az összeget, a jó szezonkezdet miatt most 50 százalékkal megemelte. Az összeg a 22 jelenlegi játékossal számolva közel 20 millió euró, amit feltehetően a BL-ből befolyó pénzből fedezne a klub. A Bajnokok Ligája győztese ugyanis körülbelül 40 millió eurót kasszírozhat.

A Real jelenleg vezeti a bajnokságot, a BL nyolcaddöntőjében az AS Romával küzdenek meg, míg a kupában az Alicantét látják vendégül egy 1-1-es első mérkőzés után. Az utolsó csapat, amely triplázni tudott, a Manchester United volt 1999-ben. A MU akkor megnyerte a bajnokságot, a FA kupát és egy emlékezetes BL-döntőben legyőzték a Bayern Münchent is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!