Az újhelyi vár öt év ásatási eredményeit mutatja be a kiállítás

Az újhelyi vár öt év ásatási eredményeit mutatja be a kiállítás
Sátoraljaújhely – Egy háromrészes kiadvány is megjelenik az újhelyi várról.

Február közepén nyílik meg az újhelyi vár történetét és régészeti feltárásának eddigi eredményeit bemutató új állandó kiállítás a Kazinczy Ferenc Múzeumban. A kiállításhoz egy három részből álló kiadványsorozatot is terveznek, mely a vár történetét, az ásatási munka összegzését, valamint a kiállításban szereplő tárgyak katalógusát tartalmazza. Az első kötet már elkészült, és január közepétől megvásárolható a múzeumban.

Interaktív tárlat

Az újhelyiek közül sem tudták sokan, a Vár-hegyet nem véletlenül hívják így, hiszen amikor a városi rangot V. István megadta a településnek, már egy vár állt a hegyen.

– A várról semmilyen pontos leírás nem maradt meg, ezért akkor, amikor Ringer István régész lehetőséget kapott arra, hogy elkezdje a Vár-hegyen megtalálni az elveszettnek hitt várat, már tudta, teljes egészében nem fogják rekonstruálni azt. Most már több mint egy évtizednyi ásatás után van képünk arról, milyen lehetett az újhelyi vár – mondja Ringer István, aki jelenleg a Petőfi Irodalmi Múzeum Sátoraljaújhelyi Kazinczy Múzeumának igazgatója. – Legalábbis ami a vár alapjait és a helyiségeit illeti. Miután a falak nagyságáról továbbra sincs érdemi pontos információnk, így a célunk az, hogy a már feltárt romokat konzerváljuk és látogathatóvá tegyük. A múzeumban pedig az elmúlt öt év ásatási eredményeiből nyílik majd egy interaktív kiállítás február közepén. Ennek keretében láthatóak lesznek az ásatások során előkerült és rekonstruált tárgyak, épületrészek, de bemutatjuk az aktuális légi fotókat az újhelyi várról és láthatóak lesznek a feltárásról készült kisfilmek, dokumentumfilmek is. Ezt egészíti majd ki az a három részből álló kiadványsorozat, ami szorosan kapcsolódik a várhoz és a kiállítás anyagához.

ÉM-BG



Sátoraljaújhely.
BOON.HU






hirdetés