A harcosok örökösei

Miskolc is ünnepelt
Miskolc is ünnepelt - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Csöbör Katalin a Petőfi téren, Hubay György és dr. Kriza Ákos az Erzsébet téren emlékezett forradalmunkra.

A hagyományoknak megfelelően idén is az Avasi temetőben Szemere Bertalan, Palóczi László, Butykai József és Horváth Lajos síremlékeinek megkoszorúzásával kezdődött az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 171. évfordulója alkalmából szervezett miskolci ünnepségsorozat.

Tiszteletben tartani

A megemlékezés következő helyszínén, a Petőfi téren Csöbör Katalin országgyűlési képviselő mondott ünnepi köszöntőt. A politikus Jókai Mór idézetével kezdte gondolatait:
„Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először megszólalt. Március 15-ike az, írjátok föl szíveitekbe és el ne felejtsétek. A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik.”

– 1848-ban a magyarok védték a hazát, a szabadságért, a függetlenségért és az akkori nemzetért haltak meg. Egy szomszédos nép sem volt képes ilyen kitartásra, amikor a szabadságukért küzdöttek, hiszen a magyarok győzelemre álltak az osztrákokkal szemben. Csak egy másik nagy birodalom hadserege segítségével tudtak bennünket megadásra kényszeríteni. Aztán következett a kegyetlen megtorlás. Ezzel is mutatva a szabadságharc jelentőségét és a Habsburgok és Ferenc József rettegését – hangsúlyozta.

Csöbör Katalin kijelentette, a történelem nemcsak emlékeztet bennünket, hanem meghatározza a jövőnk tervezését is.

„1848 szabadságharcosainak az örökösei vagyunk és ezt nem szabad elfelejtenünk egy pillanatra sem, főleg akkor, amikor megint sorsfordító eseményeknek vagyunk részesei és megint harcolnunk kell a hazánkért!”

Az ünneplők ezután koszorúkat helyeztek el Petőfi Sándor szobránál, majd lerótták kegyeletüket Gróf Batthyányi Lajos és Petőfi Sándor emléktáblái előtt, valamint Deák Ferenc, Lévay József, Szemere Bertalan és Gróf Széchenyi István szobránál is.

Szabadságvágy

A miskolci megemlékezés központi helyszínén, Kossuth Lajos az Erzsébet téri szobránál Hubay György országgyűlési képviselői mondott köszöntőt, melyben szólt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörését megelőző időszakról. Mint mondta, a reformmozgalom tevékenységének köszönhetően az emberek hazájuk szabadságáért vonultak az utcára, ezt szerették volna kivívni.

„A haza léte pedig azt diktálta , hogy nemet mondjanak egy olyan rendszernek, amelyben a nemzet mint államalkotó tényező halálra volt ítélve. Nem voltunk egyedül a szabadságvágyunkkal, hiszen az európai nemzetek sorra lázadtak fel, egyszerre ébredtek rá, hogy nemzeti függetlenséget csak a nemzetek Európája tud adni.”

Hubay György leszögezte: ma ismét a nemzet megmaradása a tét, hiszen „újabb birodalom terjeszkedik, melynek és nyilvánosan is vállalt célja, hogy eltörölje a nemzetek Európáját és létrehozza az Európai Egyesült Államokat”. – A tét most is a megmaradás, avagy a pusztulás – hangoztatta.

– Küzdelmes időkben mindig kapaszkodókat keresünk történelmi példákban, amelyek magunkat és nemzetünket kiemelnek a hétköznapokból. Kapaszkodókat, amik büszkeséget adnak, támaszt kínálnak, erősítik önbecsülésünket. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc ilyen biztos pont – ezt már Miskolc polgármestere jelentette ki.

Dr. Kriza Ákos úgy fogalmazott, minden magyar erőt meríthet abból a harcból, melyet eleink vívtak az idegen hatalom befolyásának és uralmának a felszámolásáért.

A márciusi ifjak gondolatai és tettei nem múló örökségünk. A szabadságharc bukása pedig nem kudarc, hanem hajtóerő, a függetlenséghez és az önrendelkezéshez. Hosszú távra szóló, felelős gondolkodásra sarkalló nemes cél ez. Országunk, városunk boldogulása múlik rajta. Soha nem múló feladatunk, hogy a hazáért és a városért, a közösség boldogulásáért érzett kötelesség érzését továbbadjuk. „Mert nemcsak azért vagyunk felelősek, ami most van, hanem mindinkább azért, ami majd lesz – ezt üzeni ma mindnyájunknak március 15.!” – zárta szavait dr. Kriza Ákos.

Családi nap

A beszédeket követően a város, a kormány- és a járási hivatal továbbá intézmények, pártok, egyesületek és civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit Kossuth Lajos szobra előtt.

A megemlékezés a Miskolci Nemzeti Színház műsorával zárult, majd a programok ’48-as családi nappal folytatódtak a Szent István téren.

Tajthy Ákos


Sokan voltak kíváncsiak a magyar–lengyel közös múltnak emléket állító kiállításra
Miskolc - Ötezer lengyel katona harcolt a magyarok oldalán a szabadságharcban. „Siessünk segíteni a magyarokat a bajban!” – Lengyelek az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharcban. Ez volt a címe annak az időszaki kiállításnak, amely januárban nyílt Miskolcon a városháza aulájában, és egész...

Főpróba az ünnepségre
Miskolc - Ma megyeszerte ünnepi megemlékezéseket tartanak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére. Csütörtökön a Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola főpróbáján jártunk. Felvételünkön a 4. osztályos diákok táncolnak. ÉM

Orbán Viktor miniszterelnök az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott állami ünnepségen a Múzeumkertben 2019. március 15-én.
Budapest - A kormányfő az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából a Múzeumkertben rendezett ünnepségen tartott beszédet. A miniszterelnök az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott ünnepségen hangsúlyozta: keresztény kultúra nélkül nincs magyar sz...

Petőfi Sándor miskolci szobra napjainkban. Itt ért véget az első szabad március 15-i ünnepség 1989-ben
Miskolc - 1989 – amikor először ünnepelték meg szabadon március 15-ét. „Életem egyik legszebb napja volt. Ha van kitüntetett pillanata a rendszerváltoztatásnak, nekem ez a március 15-e mindenképpen az” – ezt Balázsi Tibor mondta el abban a korábbi kerek­asztal-beszélgetésünkben, amelyben a történ...



Sátoraljaújhely.
BOON.HU






hirdetés