Sátoraljaújhely hírei

2010.12.22. 10:02

A helyi termékeket akarják védeni

<p>Sátoraljaújhely - A sátoraljaújhelyi kistérségben a közeljövőben tervezik a Zemplén védjegy bevezetését.</p>

Számunkra nagyon fontos a helyi értékek védelme, ezek közé pedig beletartozik minden olyan termék, amelyet ebben a régióban állítanak elő – mondta lapunknak Dankó Dénes, Sátoraljaújhely alpolgármestere.

A kézműveseket is

– Éppen ezért tervezzük a Zemplén védjegy bevezetését – folytatta Dankó Dénes. – Egy olyan minőségbiztosítási rendszer bevezetésén gondolkodunk, amely Sátoraljaújhelytől egészen Füzérkomlósig minden olyan terméket védene, amelyet itt, helyben állítanak elő. A bort külön talán nem is kell említeni, hiszen ez a régió is beletartozik a Tokaji borvidékbe. Ez kétségtelenül Zemplén talán legnagyobb értéke, de majdnem ugyanilyen helyet foglal el helyi értékeink között egy másik hungarikum, a pálinka is. Olyan speciális birsalma-, szeder- és egyéb pálinkák készülnek az itt megtermelt gyümölcsökből, amelyek méltóképpen képviselhetik Zemplént az egész világban. De ugyanitt kell megemlítenem a helyi gyümölcsöket, lekvárokat is. És hogy véletlenül se maradjanak ki a felsorolásból, ugyanilyen helyi védelem alá kívánjuk venni a zempléni kézműveseket, fafaragókat, kosárfonókat és az általuk készített csodálatos termékeket. Ahhoz, hogy ezt a szemléletet megfelelően tudjuk képviselni, elengedhetetlen alappillér az egységes marketing. Tudnunk kell kapcsolni ezek a termelőket és termékeket a turizmushoz, hogy minél messzebbre vigyék Zemplén hírét. Természetesen ügyelünk arra, hogy csak olyan termékek kerülhessenek ebbe a körbe, amelyek kiváló minőséget képviselnek, cserébe mi gondoskodunk arról, hogy ezek a termékek megfelelő hírverést kapjanak. Kölcsönösek az érdekeink, amelynek győztese hosszú távon egyértelműen csak a zempléni régió lehet.
-BG-

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!