Sárospatak hírei

2018.11.29. 13:38

Makovecz Imre munkásságáról emlékeztek meg Sárospatakon

Sárospatak - A neves építész látásmódja a mai napig meghatározza a város arculatát.

Sárospatak - A neves építész látásmódja a mai napig meghatározza a város arculatát.

Makovecz Imre számos épületet tervezett Sárospatakon, az 1960-as évektől egészen haláláig kapcsolatban volt a várossal. Az általa lerakott építészeti örökséget értékelték a napokban egy konferencián.

Felemelő érzés egy olyan híres épületben tevékenykedni, mint A Művelődés Háza.” Csatlósné

Csatlósné Komáromi Katalin A Művelődés Háza és Könyvtára igazgatója, az esemény főszervezője azt mondta: azért rendezték meg az eseményt, mert idén ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját intézményük, amelyet Makovecz Imre tervezett, valamint fél évszázada kapta vissza városi rangját Patak. A jubileumi programok sorozatába illeszkedett a konferencia is, amely keretében számos szemszögből igyekeztek megvilágítani a neves építészmester helyben végzett munkásságát. Tanítvány, munkatárs, intézményvezetők, épületek lakói mondták el milyen is egy Makovecz-épületben élni, dolgozni. Az igazgató kiemelte: számára felemelő érzés egy olyan híres épületben tevékenykedni, mint A Művelődés Háza, ami 1983-mas átadása óta nemcsak közművelődési feladatokat lát el, de ma is a turisták közkedvelt célpontja.

1968-ban először

Aros János polgármester a már említett évfordulók sorát kiegészítette a szintén Makovecz tervezte Árpád Vezér Gimnázium fennállásának negyedszázados jubileumával. Mint hozzátette, az újra várossá nyilvánítás évében, 1968-ban került kapcsolatba először Sárospatakkal az építész, első munkája az egykori Borostyán Szálloda belső átépítésének tervezése volt. Hozzáfűzte, egyik utolsó munkája is Sárospatakhoz kötődik, a Végardó Fürdő két bejáratát is Makovecz Imre álmodta meg tíz évvel ezelőtt. A polgármester kiemelte: a sok megvalósult terv mellett Makovecz sok elképzelése még kivitelezésre vár, például a Bodrog-part jelenleginél hatékonyabb hasznosítása. Ez egy pályázat révén hamarosan megoldódik – mondta. Megemlítette: hamarosan elkezdődik A Művelődés Háza felújítása, az intézmény részlegei már kiköltöztek. A beruházásra 1,3 milliárd forintot már elnyertek, de további forrásokra lesz szükség, a végösszeg a kétmilliárdot is meghaladhatja. Aros János azt is kifejtette, hogy a közeljövőben megújul az állami fenntartású Árpád Vezér Gimnázium is.

Kiss József nyugalmazott városi főmérnök tudósítónknak arról beszélt, hogy Makovecz Imrének köszönhetően szorultak vissza a lapos tetős házak Sárospatakon. Hozzátette: a híresebb épületek mellett például a Hild-téri beépítés is az ő elképzelései alapján történt meg, bár ott nem mindegyik lakóépületet Makovecz tervezte. Az egykori főmérnök szerint, bár nem számított könnyű embernek Makovecz Imre, mégsem volt nehéz vele együtt dolgozni, egyedül a sok faelem miatt a tűzoltósággal folytattak komoly vitákat az engedélyek kiadásakor. Akadt arra is példa, amikor Makovecz Imre engedett az elképzeléseiből. Ilyen volt a művelődési ház, amelynek az első vázlatrajzai földszintes épületet tartalmaztak, amelynek a falai melletti részt rézsűsen feltöltötték volna földdel, éppen csak a tető látszott volna ki – mondta Kiss József. Akkor a város vezetői úgy döntöttek: a belvárosba ilyen épület nem illik, de aztán az eredetileg 50 millió forintos költségvetés is bővült 100 millióra, emiatt a funkciók is szélesedtek, így nyerte el végső, ma is látható kinézetét a híressé vált épület.

ÉM-BSZA


[related-post post_id="4051087"]

[related-post post_id="4017763"]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!