A miskolci villámközgyűlésen nem tűzték napirendre az ellenzék „túlóratörvénnyel” kapcsolatos javaslatát

Akt.:
Rövidre zárult a rendkívüli közgyűlés
Rövidre zárult a rendkívüli közgyűlés - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – Öt percen át sem tartott a kedd reggel 7 órára összehívott rendkívüli miskolci közgyűlési ülés, mert a megjelent 25 képviselő közül mindössze 10-en szavaztak igennel és 15-en nemmel a Javaslat a munka törvénykönyvének módosításával kapcsolatos intézkedések megtételére című előterjesztés napirendre vételére.

A – többek között – a túlóra szabályozásával kapcsolatos törvénymódosítás miatt a jobbikos Badány Lajos által benyújtott határozati javaslattal kapcsolatban az érintett képviselő úgy fogalmazott, hogy „félő, hogy a törvényben olyannyira kihangsúlyozott, a túlórák vállalásaival kapcsolatos önkéntesség a valóságban nem érvényesülhetne, hiszen a megfélemlített munkavállaló nem meri majd kockáztatni az állását és igen mond a kikényszerített túlórára. A 400 óra túlóra pedig ötven nap plusz munkát jelentene éves szinten.”

A képviselő azt indítványozta, hogy a közgyűlés utasítsa az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaságok vezetőit, hogy ne éljenek az ominózus törvény adta lehetőségekkel, többek között azzal, hogy emelik az évi túlóraszámot és a munkaidőkeretet. Az indítvány azt is tartalmazza, hogy az önkormányzat ugyanezt javasolja a Miskolc területén működő gazdasági társaságok számára.

Az ülést vezető dr. Kiss János alpolgármester idézte a dr. Kriza Ákos polgármester által a rendkívüli közgyűlést megelőző napon kiadott közleményét, amelyben „az ellenzéki pártok egyik politikai akciójának” minősítette, hogy az önkormányzatokban rendkívüli közgyűléseket kezdeményeznek annak érdekében, hogy ne alkalmazzák a „túlóratörvényt” az önkormányzatoknál és a tulajdonukban lévő társaságoknál. Mint elhangzott, a miskolci önkormányzati cégeknél 2018-ban az átlagos túlóraszám munkavállalónként átlagosan 105 volt, azaz a korábbi rendelkezés szerinti 250 órás túlórakerettől is jóval elmaradt. „Túlóra elszámolás jogcímen mintegy 400 millió forintot vihettek haza a dolgozók, sok esetben jelentősen gyarapítva ezzel a családi kasszát” – fogalmaz a közlemény. Mindezeket figyelembe véve dr. Kiss János indokolatlannak tartotta Badány Lajos indítványának napirendre tűzését.

A közgyűlésen megjelent dr. Varga László MSZP-s és Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselő és mintegy tucatnyi külső érdeklődő, akik közül néhányan az ülés berekesztését követően emelt hangon adtak hangot nemtetszésüknek.

Az ülés után a városháza előterében tartott rögtönzött sajtótájékoztatón – többek között – elhangzott, hogy a Jobbik által benyújtott javaslatot támogatta az MSZP és a DK is. Az előterjesztő Badány Lajos felszólította Miskolc fideszes képviselőit, hogy az Országgyűlés következő ülésén kezdeményezzék a törvény visszavonását. Dr. Simon Gábor, a MSZP önkormányzati frakcióvezetője azt hangsúlyozta, hogy azt szeretnék elérni, hogy a miskolci dolgozók rendes munkaidejükben és ne túlórázással keressék meg a megélhetésükhöz szükséges pénzt. Jakab Péter és dr. Varga László országgyűlési képviselők azt nehezményezték, hogy az ülésen nem kaphattak szót és nem mondhatták el érveiket a vitatott törvénnyel kapcsolatban.

ÉM



Sajólád.
BOON.HU






hirdetés