Artúrral védik a bolygót a vándorszínészek

Mesével nevelik a kicsiket
Mesével nevelik a kicsiket - © Fotó: Magánarchívum
Borsod-Abaúj-Zemplén – Földünk megóvására nevel a Szegedi Látványszínház: megyénkben jártak csütörtökön.

Megyénk számos településére, többek között Szuhakállóra, Kazincbarcikára, Tállyára, Kurityánba, Sajónémetibe, Farkaslyukra is ellátogatott a Szegedi Látványszínház, melynek előadásai kifejezetten kicsiknek szólnak. Az óvodásokat és általános iskolásokat megcélzó amatőr társulat legfőbb missziója, a gyermekeket a környezettudatos életmód útjára vezetni. Interaktív előadásaikba bevonják a közönséget is, így az apróságok játszva tanulják meg az alapvető emberi normákat.

Zöld színpad

Bemutatkozó anyagukból kiderül, a tartalomra nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint a látványra.

– Kézzel festett mesés háttér előtt játszanak színészeink a „zöld színpadon”, melyet természetes kiegészítőkkel dobunk fel. A külsőségek helyett játékunkkal igyekszünk megigézni a közönséget. Előadóink általában a pedagógusok és a gyermekek figyelmét is felkeltik. Utóbbiakat mindig színpadra hívjuk, nálunk nincsenek kőbevésett szerepek, mozgásteret kapnak azok, akik először csatlakoznak a környezetvédelmet és az egészséges életmódot népszerűsítő előadásainkhoz. Az óvódások és kisiskolások főhősünkkel, Artúrral együtt védik meg a bolygónkat, különböző módon, például közösen összeszedik a szemetet – tudtuk meg az előadásokat szervező Barát Enikőtől.

– ÉM –



Putnok.
BOON.HU






hirdetés