Hirdetés

2022.08.26. 18:46

Növekedési pályán a megye

A megyei közgyűlés elnöke, Bánné dr. Gál Boglárka az előző és a következő fejlesztési ciklus alapján értékelt, és jövőképet is felvázolt.

Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke.

Forrás: MH

A megyei önkormányzat sikeres projekteket tudhat maga mögött. Melyeket érdemes kiemelni?
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) a 2014-20-as időszakra megítélt támogatási összeg 137 milliárd forint, ennek a forrásnak a 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítottuk. Ebbe beletartozik a 10,7 milliárd forint összköltségvetésű miskolci és megyei paktum, amely 5 év alatt közel 8500 fő képzési, munkabér vagy munkába járási támogatásához és több mint 6000 munkahely megtartásához járult hozzá. Az intenzív gazdaságfejlesztésnek is köszönhető, hogy az ország teljes ipari kibocsátásának 8,5 százalékát megyénk adja. Tőlünk csak Győr-Moson-Sopron, Pest megye és a főváros teljesített jobban. A TOP jelentős szerepet játszik megyénk „élhetőbbé” tételében is, például ebből újult meg száz bölcsőde 14,9 milliárd forint értékben, ebből fordítottunk 3 milliárd forintot orvosi rendelők és egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére, vagy 22 milliárd forintot településeink több mint felénél önkormányzati tulajdonú épületek energetikai korszerűsítésére.

A TOP-os fejlesztések mellett, hatását, jelentőségét tekintve mit emelne ki?
Két területet említenék, a turizmust és a közlekedést. Az elmúlt években új életre kelt például Füzér vagy Regéc vára, az edelényi kastély. A Nemzeti Kastély és Várprogram 22,5 milliárd forintot invesztált a megye turizmusába. Kiemelkedők fürdőfejlesztéseink is, gondoljunk csak a miskolci, a bogácsi vagy a mezőkövesdi beruházásokra. A turizmus 2020-as és ’21-es statisztikai adatai a világjárvány miatt visszaesést mutattak, ugyanakkor az idei év első negyedévében megyénkben több mint 200 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához képest. Elsősorban az itt élők szempontjából és a hozzánk érkező vendégek miatt is fontos az úthálózat fejlesztése. Épül a Gesztely és Szerencs közötti négysávos út, a miskolci Y-híd, és itt van az utóbbi évek legnagyobb megyei útfejlesztése, a már elkészült, Miskolcot Kassával összekötő M30-as autópálya.

A települések életében fontos a helyi közösségek erősítése, ez megyei szinten is így van?
Igen, ezért megvalósítottuk az Identitás erősítése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében elnevezésű programunkat: 2 év alatt szinte minden településre eljutottunk, 350 programot megtartva közel 8 ezer itt élőt sikerült megszólítanunk.

Már benne vagyunk a következő fejlesztési ciklusban, mire számíthatunk?
Folytatjuk gazdaságfejlesztési és foglalkoztatásbővítési programunkat. Az új Paktum 6,5 milliárd forintos forrásának jelentős részét foglalkoztatási céllal bér-, képzési-, illetve munkaerőpiaci szolgáltatások támogatására fordítjuk, konzorciumi partnereink, a Megyei Kormányhivatal és a BORA 94 Megyei Fejlesztési Ügynökségünk segítségével. Hivatalunk a 2021-27-es időszakra is kidolgozta a megye fejlesztési tervét, a TOP Plusz alapját. Ehhez 2020-ban több mint 2000 projektötletet rögzítettünk, és vállaltuk például önkormányzati óvodák korszerűsítésének, vagy belvizes területek csapadékvíz-elvezetésének tervezését is. Így a települések időben beadhatják pályázatukat a TOP Plusz 2021-27-es időszak megyei forráskeretére, amely 150 milliárd forint.

A múlt eredményei sikeres jövőt vetítenek előre?
Az elmúlt 10 évben rekordmennyiségű és életminőségünket javító fejlesztés valósult meg. Ezek együttes hatására a külföldi beruházók által legkeresettebb 10 megye között vagyunk az országban, és tovább lassul az elvándorlás üteme. Az újabb fejlesztési időszakban is megyünk tovább a megkezdett úton.

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában