Hirdetés

2022.03.25. 00:00

Sok zöldterülettel büszkélkedhet Büttös

Sikeresnek ítéli az elmúlt hét évet településük életében, mondta Vaszily István, Büttös polgármestere.

Ez a második ciklusa, azaz 2014 óta a település vezetője, jegyezte meg Vaszily István, Büttös polgármestere, és hozzáfűzte, az elmúlt hét évet sikeresnek értékeli a község életében.
 

– Nagyon régi álmunk valósult meg azzal, hogy kultúrházunk benyújtott energetikai pályázata sikeres volt. A teljes épületre kiterjedő nyílászárók cseréje megtörtént, az épület egésze 10 centiméteres szigetelést kapott. Minden helyiségben radiátorokat szereltünk fel – tudtuk meg. Vaszily István fel is sorolta, mi minden történt Büttösön az elmúlt évek alatt. Két esetben nyertek forrást útfelújításra. 

 

Egyrészt a Petőfi utca teljes hosszára, ami már teljes egészében elkészült. Másrészt az Újvilág utca felújítására, ehhez tavasszal fognak hozzákezdeni. 650 méter járdaszakasz felújítására is nyertek egy pályázatot, így a Dózsa György út teljes járdaszakasza megújult.


– Ezek a fejlesztések a településen élők komfortérzetén és Büttös arculatán is egyaránt javítottak. Ezzel még nem ért véget a nyertes pályázatok sora, tavaly év végén újból jó hírt kaptunk, nyert az is, amit a kulturális eszközök beszerzésére nyújtottunk be. Ebből egy fűnyíró traktort és ipari fűnyírót vásárolunk majd, mivel egészen sok zöldterülettel büszkélkedhetünk. Ezek karbantartására szolgáló gépekre pályáztunk. Régi gépjeink már elavultak, nagyon sokat kellett költeni rájuk. Ezért nagyon örülünk a sikeres pályázatoknak. Ezek a projektek nagyban hozzájárulnak a településünk fejlődéséhez – mondta még Vaszily István. Hangsúlyozta, pályázataikat minden esetben állami forrásból nyerték. Ilyen például a Magyar Falu Program.
 

– Eddigi sikereinkhez nagyban hozzájárult Demeter Zoltán, térségünk országgyűlési képviselője, aki együtt lélegzik és gondolkodik településünkkel – fogalmazott Büttös első embere.
 

Vaszily István

Vaszily István a következő évek terveiről is beszélt. Megtudhattuk, a szennyvízhálózat kiépítése, a falugondnoki buszuk cseréje, a sportpálya áramosítása és templomuk – ami az egyház tulajdonában van, de nagyon szeretnék, ha megújulna – felújítása is szerepel a hosszú távú elképzeléseik között.
 

A fejlesztések a településen élők komfortérzetén és Büttös arculatán is egyaránt javítottak
- Vaszily István

(PR cikk)
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában