Hirdetés

2022.03.25. 00:00

Az adottságaikra alapoznak

A turizmus fellendítését és a helyiek érdekét szolgálják Jósvafő fejlesztései.

Jósvafő csodálatos település, a környék hosszabb idő eltöltésére is vonzó az ide érkezőknek. Fotó: PH

Elhelyezkedésének köszönhetően nagyon jó turisztikai adottságokkal rendelkezik. A táj szépsége, az élő és élettelen természet különlegessége vonzza ide az év minden időszakában a kirándulni vágyókat – magyarázta Jóna Gábor polgármester, hogy ezen adottságokat kihasználva fejlesztéseikkel is a turizmus fellendítésére szeretnének törekedni.

 

Ház a vendégeknek, fűkasza a helyieknek

 

„Ehhez biztosított lehetőséget a közfoglalkoztatási program, amelyben az önkormányzati közfoglalkoztatottaknak köszönhetően 2019-ben kialakítottuk a Jósva vendégházat. Lelkiismeretes munkájuk révén komfortos, négyszobás, külön fürdőszobás szálláshely jött létre, mely csendes, szép környezetben várja a pihenni vágyókat. Mindezek mellett szeretnénk az itt élők számára élhető környezetet biztosítani. A helyi önkormányzat fontos szerepet tölt be a jósvafőiek életében. Mindennapi feladatai közé tartozik a helyiek kisebb-nagyobb problémáinak megoldása. Ilyen például a téli tüzelő összevágása, a kertek felszántása, valamint a fű levágása. És még sok olyan feladat, amit fizikai állapotuk miatt, vagy eszköz hiányában nem tudnak az emberek megoldani. Ezen feladatok könnyebb elvégzése érdekében pályáztunk település-karbantartáshoz szükséges eszközökre – fűkaszára és így tovább –, illetve külterületi utak karbantartásához szükséges erő- és munkagépekre.

 

Lehetőségünk volt továbbá pályázni falubuszra, amely lehetővé teszi a jósvafőiek számára a gyógyszerek beszerzését, a vizsgálatokra való eljutást és az esetleges egyéb segítségnyújtást.

 

A megvalósult projektek új lehetőségeket hoztak mind a bevételek, mind munkahelyek tekintetében. Az itt lakók a fejlesztéseket sajátjuknak érzik. A vendégházba boldogan hívják saját ismerőseiket, rokonaikat. Az eszközeinkkel rendelkezésükre állunk, ahogyan a kapacitásunk engedi.

 

Jelenlegi nyertes pályázatunknak köszönhetően piactér kialakításának előkészítési folyamatai zajlanak. Lesz új játszóterünk. És még van sok tervünk, mit például rendezvényhelyszín kialakítása” – mondta el Jóna Gábor polgármester.

 

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában