Hirdetés

2022.03.25. 00:00

A fejlődés útjára léptek

Ragály összes önkormányzati útját sikerült új burkolattal ellátni. Fából készült utcanévtáblák segítenek a tájékozódásban.

Az 1743-ban épült Balassa-kastélyt szeretnék úgy felújítani, hogy újra a régi pompájában ékeskedjen, és a falusi turizmust szolgálja

„Eredményesnek mondhatjuk az elmúlt éveket, hiszen tovább épült, szépült a településünk. Ezek a pozitív változások saját erőből, illetve a kormányzat támogatásával valósultak meg. Itt szeretném megköszönni Riz Gábor országgyűlési képviselő úrnak a sok segítséget, amit településünk fejlődése érdekében tett, és bízunk benne, hogy a jó kapcsolat jövőre is megmarad. Tudjuk, hogy terveinkhez továbbra is szükség lesz kormányzati támogatásra, valamint Riz Gábor képviselő úr közbejárására” – mondta el Perczel Sándor polgármester.
 

Játszótér és szabadidőpark kialakítása
 

2019-ben a közösségi háznak örülhettek a helyiek. Ez azóta is működik, helyet adva az „Ifjúsági Pont” programjainak.
„Sikerült megvásárolnunk a Magyar Államtól a vásártér területét, ahol a játszótér kialakítása történt meg, valamint a belügyminisztériumi pályázat 24 millió forintos támogatásával településünk hússzor negyven méteres műfüves pályával gazdagodott” – emelte ki a folytatásból a polgármester. „A Magyar Falu Program 30 millió forintos támogatásával önkormányzatunk egyik szolgálati lakásának teljes körű felújítását tudtuk megvalósítani. Az elmúlt évek egyik legnagyobb beruházása az óvoda épületének felújítása és kibővítése volt, mintegy 100 millió forint támogatással, melyet három különálló pályázat elnyerésével tudtunk megvalósítani. A Vidékfejlesztési Program-pályázat 20 millió forintos támogatásával az 1986-ban épült konyhának a felújítását végeztük el. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program-pályázat 30 millió forint volt. Ebből az óvoda tetőszerkezete lett újraszigetelve. Új héjazatot kapott, és a kerítés felújítása és cseréje is megtörtént. A játszóudvarunkra új eszközöket tudtunk telepíteni, valamint beltéri játékokat és berendezési tárgyakat vásároltunk. A Magyar Falu Program 50 millió forintos támogatásából óvodai étkező építése történt. Ezzel közel 15 éves problémát oldottunk meg. Elégedettséggel és örömmel mondhatjuk el, hogy önkormányzati útjainkat 100 százalékban sikerült új burkolattal ellátni. Régi vágyunk vált valóra azzal, hogy önkormányzati beruházás keretében saját forrásból a ravatalozó épületét sikerült előtetővel kibővíteni. Nagy figyelmet fordítunk településünk közterületeinek szépítésére, kovácsoltvas virágtartókat helyeztünk ki, valamint fából készült utcanévtáblákkal segítjük az ide érkezőket a tájékozódásban” – sorolta Perczel Sándor.
 

A jövőt illető tervekről megtudtuk: a többi között folytatnák a csapadékvíz-elvezető árkok, járdák és bejáratok építését.

 

A tények

 

Ragály az Aggteleki-karszt és a Putnoki-dombság határvonalán fekszik. Lakosainak száma 625 fő.
 

A választások után Ragály közös önkormányzatához újabb 3 település csatlakozott, így 9 község alkot közös önkormányzatot, melynek székhelye Ragály.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában