Rekordszámú résztvevő a kisvasúti napon

Akt.:
Népszerű a kisvasút
Népszerű a kisvasút - © Fotó: ÉSZAKERDŐ
Pálháza – A kisvasúti napok programsorozat keretében az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén a Pálházi Állami Erdei Vasúton rendezte meg erdei vasútjainak – a lillafüredi és a pálházi kisvasút – közös kisvasúti napját augusztus 19-én, szombaton.

A rendezvény megnyitója az erdei vasút központi állomásán, Pálháza-Ipartelepen volt, ahol az ÉSZAKERDŐ Zrt. részéről Buday Péter erdészeti igazgató, vasútüzem-vezető és Jakóts Ádám vasútügyi műszaki előadó köszöntötte a vendégeket, valamint ismertették a két erdei vasút közelmúltbeli fontosabb eseményeit és a jövőre vonatkozó terveket. Pálháza polgármestere, Szebeni Endre a városközpontban rövidesen meginduló és a kisvasút indulóállomását is érintő nagyszabású fejlesztésről számolt be.

palhaza1

Az esemény fénypontja az erdei vasút közelmúltban felújított zárt személykocsijának ünnepélyes átadása volt, melyet első útja előtt Tóth Gábor füzéri plébános áldott meg.

palhaza2

A rendezvényen megjelent közel 150 résztvevő ezután kisvonatra szállt és a közeli pálházi vízimalomhoz utazott. Az új építésű, ugyanakkor korhű, középkori stílusú malom működés közben különleges élményt nyújtott fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt. A program keretében lehetőség nyílt a kisvasút teljes vonalának beutazására is, amely kőkapui sétával is kiegészíthető volt.

ÉM



Pálháza.
BOON.HU






hirdetés