Kapnak egy szabad évet

Pálházi önkéntesek munkában
Pálházi önkéntesek munkában - © Fotó: Magánarchívum
Miskolc – A jogosítvány ingyenes megszerzése csábító ajánlat a fiatal önkéntesek számára.

Háromezer kallódó fiatal kap esélyt országszerte ötmilliárd forintos európai uniós támogatás jóvoltából. Az önkénteseknek szakmai és autóvezetői képzést és ingyenes nyelvtanfolyamot biztosítanak – adta tudtul Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. A program célcsoportja 18 és 21 év közötti érettségizettek, akiknek nincs munkaviszonyuk. A projektben az állami közfeladatot ellátó szervezetek vesznek részt. Megyénkben az Országos Mentőszolgálat Miskolci kirendeltségének, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének, és a pálházai Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkájába, illetve a Tiszáninneni Református Egyházkerület szolgálataiba lehet bekapcsolódni 2020-ig.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből négy szervezet csatlakozott az európai uniós forrásból támogatott „Gap Year” önkéntes programhoz, amely azoknak a 18-21 éves érettségizetteknek ad esélyt, akik idén kimaradtak a felsőoktatásból. Heti húsz óra munkáért cserébe szakmai és nyelvi képzésekben részesülnek és B kategóriás jogosítványt szerezhetnek a fiatalok.

Nem volt könnyű szabad fiatalokat találnunk.” Nagy József

Érzékenyebbek, felkészültebbek

Miskolcon a Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági szervezete a Tirekifi jó kapcsolatot ápol több szociális intézménnyel. A százötven fős önkéntes projektet, amely Jövőképesség néven fut, érzékenyítésre használják.

cof cof ©

– A közösségi szolgálatunkba mindenkit szeretnénk bevonni, nem csak azokat, akiknek jó szociális képességei vannak. Bárkivel megtörténhet a közvetlen környezetében, hogy a hozzátartozója beteg lesz. Az önkénteseink közül néhányan még sohasem találkoztak közelről az idősek, sérültek problémáival. Ha már fiatalon megtapasztalják, hogy nem olyan félelmetes például egy fogyatékkal élő emberrel együtt lenni, akkor talán később érzékenyebbek és felkészültek lesznek a hasonló helyzetekben, függetlenül attól, hogy a szociális szférát választják-e hivatásul – mondta el érdeklődésünkre Csomós Balázs, önkéntes koordinátor és irodavezető.

Katasztrófavédelmi feladatok

Pálházán az Önkéntes Tűzoltó Egyesület munkájába lehet bekapcsolódni.

palhaza3

– A múlt héten többször vihar volt és hatalmas fák dőltek ki, emellett nagy erőkkel írtjuk a parlagfüvet a közterületeken. Ebben mind lehet segédkezni, illetve együttműködést kötöttünk a helyi óvodával és iskolával, valamint a Pálházai Alapszolgáltatási Központtal, amelyek szociális tevékenységet is végeznek. A városban jelentős a turizmus, ezért az önkormányzat fontosnak tarja az elhanyagolt területrészek karbantartását. A programhoz nem volt ­könnyű a korosztálynak megfelelő szabad fiatalokat találnunk, ezért mindössze húsz főt vállaltunk, de a jogosítvány kellő vonzerőnek bizonyult – emelte ki Nagy József, az egyesület elnöke.

Detzky Anna


Mentőápolói ismeretek

Szathmáry-Király Ágnestől, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének kommunikációs munkatársától megtudtuk, hogy a résztvevők a véradásszervezésre, az elsősegélynyújtás népszerűsítésére, a katasztrófavédelmi- és szociális terület munkájára kapnak rálátást. Az Országos Mentőszolgálat Miskolci kirendeltsége pedig honlapján tette közzé, hogy az egészségügyi terület népszerűsítésére és a tudatos pályaválasztására használja az önkéntes programot, amelynek elősegítése érdekében mentőápolói ismereteket tanít, valamint különböző munkafolyamatokba vonja be önkénteseit.


Megyénkben az ács is a hiányszakmák közé tartozik (illusztráció)
Miskolc - Nem kevesebb mint 60 képzést hirdetett meg a Miskolci Szakképzési Centrum. Cseppet sem kell elkeserednie annak, aki az idén nem jut be a felsőoktatásba, hiszen számtalan szakképzés várja a fiatalokat és az idősebb korosztályt is a szakgimnáziumokban és a szakközépiskolákban. Milyen lehe...

Tátrai István József
Miskolc - Szerdán este nyilvánosságra kerültek az egyetemi ponthatárok. Ne keseredjen el, aki az idén nem jutott be egyetemre, hiszen a szakgimnáziumok és szakközépiskolák számtalan lehetőséget kínálnak a fiataloknak (és a felnőtteknek is), hogy egy-egy szakmát elsajátítsanak. Hol? Milyet és mil...

Jogi diplomaosztó
Miskolc - Szerda este 8 órakor hozták nyilvánosságra a szeptemberben induló felsőoktatási szakok ponthatárait. A ponthatárokat többek közt a felvételizők számának, az intézmények kapacitásának, valamint a jelentkezők eredményeinek figyelembevételével határozták meg. Elsőként a felvi.hu-n voltak ...

Szerda este eldőlt, kiből lett egyetemista Miskolcon is
Miskolc - Nyilvánosságra hozták szerda este a 2018-as felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára Miskolcon is. A Miskolci Egyetem felvételi ponthatárai Állam- és Jogtudományi Kar igazságügyi igazgatási ANA 424 igazsá...

Pécs, 2018. július 25. Fiatalok a felsőoktatási ponthatárok bejelentésén, a Pont Ott Parti rendezvényen Pécsen a Széchenyi téren 2018. július 25-én. A bejelentéssel eldőlt, hogy a csaknem 108 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi pontszámokat szerda este a fővárosban, ezzel eldőlt, hogy a csaknem 108 ezer jelentkező közül hányan kerülnek be az általános eljárásban egyetemre, főiskolára. Bódis József oktatási államtitkár a főváros...



Pálháza.
BOON.HU






hirdetés