Szakmai délután és tornák, Ózdon

Zsiga Gyula (középen) ezúttal előadást tart
Zsiga Gyula (középen) ezúttal előadást tart - © Fotó: ME
Ózd – Pénteken előadásokkal kezdődik, holnap meccsekkel folytatódik az ózdi kézis hétvége.

A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Ózdi Kézilabda Club eseménydús hétvége előtt áll. Pénteken edzőket, kézilabdával foglalkozó szakembereket várnak Ózdra, a Marosi István Városi Sportcsarnokba. A létesítmény éttermében előbb Zsiga Gyula, az MKSZ szakmai igazgatója tart előadást: „Nem gyerekjáték, az edző felelőssége” – címmel. Ezután Juhász István, az országos szövetség Kiemelt Utánpótlás Programvezetője bemutató edzést vezényel ÓAM-Ózdi KC I. osztályú ifjúsági gárdájának, ahol az egyéni és csoportos indulások, valamint a visszarendeződés gyakorlatanyaga kerül elő. A szakmai délután elméleti része 15 órakor kezdődik, a bemutatóedzésre pedig 16.30-ra várják a kézilabdás szakembereket.

Hétvégén tornák

Szombaton felnőtt torna lesz, az idei ÓAM Kupán a házigazda piros-kékek mellett három további NB I/B-s gárda, a Balassagyarmat, a Debrecen és a Nyíregyháza lép majd pályára. Az esemény délelőtt 10 órakor kezdődik, amikor az ÓAM-Ózdi KC a nógrádiakkal csap össze, déli 12 órakor pedig a hajdúságiak a szabolcsiakkal találkoznak. Délután előbb a két délelőtti vesztes a harmadik helyért meccsel egymással, végezetül a fináléval zárul az esemény 16 órától.

Vasárnap az NB I-es debütálás előtt álló ifjúsági csapat is főpróbát tart, további három élvonalbeli korosztályos együttes társaságában. Az időrend hasonló lesz a felnőttekéhez. 10 órától az ÓAM-Ózdi KC az Egerrel meccsel, ezután Gyöngyös – Nyíregyháza mérkőzést rendeznek, délután pedig a helyosztókat bonyolítják le.

ÉM-ME



Ózd.
BOON.HU






hirdetés