Otthont adott a látássérült, mégis kifosztották a rablók Ózdon

Tárgyalás (illusztráció)
Tárgyalás (illusztráció) - © Fotó: ÉM
Ózd – Magánlaksértés, garázdaság és zaklatás is szerepel a vádak között.

Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hirdetett hétfőn azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik ellen a számukra otthont adó ismerősük kifosztása miatt indult büntetőeljárás.

Közbelépett a rendőrség

A bíróságon megállapított tényállás szerint először az I. rendű vádlott, majd néhány hónapos eltéréssel annak nővére, a II. rendű vádlott lakott szívességből a sértettnél. Mindketten jól eligazodtak a sértett otthonában és azt is tudták, hogy a férfi látása rendkívül rossz, gyakran csak beszédhangjuk alapján tudja megkülönböztetni az embereket. Miután az I. rendű vádlott kapcsolata megromlott a sértettel, el kellett költöznie a férfi ózdi házából. Ezt nagyon nehezen fogadta, így 2016 júliusától egészen novemberéig, a sértett kifejezett kérése ellenére, többször megjelent annak házában vagy udvarán, és veszekedett vele.

Az is előfordult, hogy kővel dobálta meg a ház egyik ablakát, illetve késsel, vascsővel fenyegette a házban élőket. A nem várt „látogatásoknak” rendszerint a rendőrség vetett véget. Két alkalommal pedig kifejezetten azért ment el a sértetthez, hogy gyenge látását kihasználva elhozzon tőle, amit tud. 2016. augusztus 4-én a ház nyitott ablakán bemászott és csendben összeszedett néhány élelmiszert, majd magával vitte azokat. A II. rendű vádlott 2016. november 7-én költözött el sértettől.

A költözés közben az I. rendű vádlott ismét elment a sértett házához, és amíg nővére a bútorait pakolta, ő több fordulóban két mázsa tűzifát hozott el egyúttal a házból. A nővére hiába látta, mi történik, nem avatkozott közbe, nem szólt a sértettnek. Az okozott kár több mint 6000 forint értékű volt. A járásbíróság több bűncselekmény – kifosztás, magánlaksértés, garázdaság és zaklatás – elkövetése miatt állapította meg az I. rendű vádlott bűnösségét, mely miatt 4 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte. A II. rendű vádlottat kifosztás és lopás miatt 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.

Enyhítő körülmény

A büntetés kiszabása során a járásbíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a sértettnek okozott kár csekély mértékét. Ugyanakkor súlyosabbnak ítélte azt, hogy a vádlottak tettükkel több bűncselekményt is megvalósítottak. A bíróság ítélete nem jogerős, a büntetőügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik.

ÉM



Ózd.
BOON.HU

További hírek a boon-sportoldal kategóriából






hirdetés