Begőzölt az ózdi férfi, még a mentősöknek is nekiment – letartóztatták

Illusztráció
Illusztráció
Ózd – Mentősökre támadt a gyanúsított, rendőri segítséggel szállították kórházba.

Február 28-ig rendelte el az Ózdi Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint Ózdon, miután megfenyegette élettárását és annak családját, rátámadt a helyszínre kiérkező mentősökre is.

Köpködött, majd rúgott

A rendelkezése álló adatok szerint az ózdi férfi január 26-án, 21 óra körüli időben erősen ittas állapotban látogatta meg – az éppen szüleinél tartózkodó – élettársát. A „hívatlan látogatót” azonban nem akarták beengedni az otthon tartózkodók, így dörömbölni kezdett a bejárati ajtón. Végül annak berúgásával jutott be a lakásba, ahol megfenyegette élettársát és annak családját.
A dulakodásba torkolló családi vitának a kiérkező rendőrök vetettek véget, akik az Országos Mentőszolgálat egyik járműve kíséretében érkeztek a helyszínre.
A férfit elfogták, mentőautóba tették, de az továbbra sem hagyott föl agresszív viselkedésével. Az autóban köpködött és szidalmazta a három mentőápolót, akik közül az egyiket meg is rúgta. A mentős ugyan nem szerzett sérülést a támadás következtében, de a gyanúsított kórházba szállításához rendőri segítségre volt szükség.

Megszökne, elrejtőzne

A gyanúsítottal szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, magánlaksértés és zaklatás miatt indult eljárás. Bűnösségének megállapítása esetén 1 évtől 7 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A kiszabható büntetés mértéke alapján feltehető, hogy a férfi megszökne, elrejtőzne a hatóságok elől. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított egzisztenciális helyzete, életmódja és magatartása is arra enged következtetni, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el, de akár a bizonyítást is veszélyeztetné az eljárásban részt vevő személyek megfélemlítésével, befolyásolásával.
Mindezek alapján a bíróság nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására, így a gyanúsított letartóztatását rendelte el. A bíróság döntése ellen a gyanúsított és védője is fellebbezést jelentett be.

ÉM


Illusztráció
Miskolc – Letartóztatásba került a szexuális erőszakkal gyanúsított miskolci férfi, aki máfél órán belül két nőt támadott meg Miskolcon. A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint két nőt akart megerőszakolni Miskolcon. ...

Illusztráció
Ózd - Rátámadt a mentősökre az a férfi Ózdon, akit a rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 26 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2019. január 2...

Illusztráció
Bogács – A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy polgárőrökre támadó szlovák állampolgárságú férfival szemben indított. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Mezőkövesdi...

Illusztráció
Miskolc – Ítélet született az ügyben, amelynek során kis híján agyonverték egymást a férfiak. Összeveszett 2016. július 6-án a II. rendű és a III. rendű vádlott Pereces egyik játszóterén, majd hazaindultak. A III. rendű vádlott még aznap este megjelent a II. rendű vádlott háza előtt egy szamurájk...



Ózd.
BOON.HU






hirdetés