Mi a francnak van még autóriasztó?

De most komolyan, minek? Idegesítő és az emberek még csak ki sem néznek az ablakon, ha hallják, hogy egy autó vinnyog. 2005-ben, egy kellemes augusztusi estén, úgy 10 óra körül megszólalt egy autó riasztója Kaliforniában. 45 percen át hallgatták a környéken lakók, és az összes kutya ugatni kezdett, őket is felverte a zaj. A Toyota Camry-ból áramló 100 decibeles vinnyogás mindenki éjszakáját tönkretette, a tulaj persze sehol. A 48 éves David Owen Rye-nak nagyon elege lett, kézbe vette az ügyet. Elővette 9 milliméteres pisztolyát, lerohant a lépcsőn, majd háromszor az autóra lőtt. Bár rongálás miatt elítélték, sokan helyi hősként ünneplik a férfit. Valljuk be, 45 perc után mindenki ilyesmiről álmodozik (de minimum arról, hogy egy kiadósat az autóba rúgjon). Egy ilyen sztori után teljesen jogosan merül fel a kérdés, hogy egyáltalán mi haszna van még a hangjeleket kibocsátó riasztórendszereknek?

Nézzük meg egy kicsit az eszköz történelmét. Az első autóriasztót 1913-ban alkották meg, az autók tömeggyártásának hajnalán. Az ötletét arra alapozta, hogy a hangos zaj elrettenti a tolvajt vagy ha már a gépjárműben van, akkor képtelen lesz a vezetésre koncentrálni. 1918-ban kér férfi adta be szabadalmi kérvényét az első teljesen elektromos változatra. Az ő riasztójuk úgy működött, hogy az aktiválás pillanatában a motort lezárta és addig visított, míg le nem merült az akkumulátor.

A gyártók fejlesztései ellenére az autóriasztók valamiért sokáig megragadtak ennél a baltás (passzív) módszernél. Az egyik felmérés szerint a legnagyobb probléma azonban az, hogy a riasztókat 99%-ban nem tolvajok aktiválják, hanem például hangos zene, erős szél vagy egy macska. Annyira gyakran szólalnak meg az autóriasztók, hogy az emberek mindössze 5 százaléka cselekszik a hang hatására, a többi pedig egyszerűen lesz****ja. Nagyon érdekes viszont, hogy ha úgy tették fel a kérdést, hogy hajlandó-e cselekedni azért, hogy megszüntesse a zajt, akkor már 59% válaszolt igennel. Ebben a kategóriába eshetett a fent említett David Owen Rye is.

1992-ben a New York Magazine írt le egy különös esetet. Mivel a tolvajok rájöttek arra, hogy senki sem foglalkozik az autóriasztók zajával, egy új módszerrel törték fel a kocsikat. A parkoló autók mellett elhaladva mindegyiket megmozgatták, hogy aktiválják a riasztót. A nagy hangzavar teljesen elfedte a törő üveg hangját, így észrevétlenül el tudják tulajdonsítani a magnókat és egyéb értékes tárgyakat az utastérből.

Nagyon érdekes viszont, hogy annak ellenére nem figyelünk fel a riasztók hangjára, hogy a lopások száma irtózatosan magas. 2012-ben például csak Amerikában 721,000 gépjárművet kötöttek el, ami azt jelenti, hogy 44 másodpercenként egyet. Ezeknek a nagy részét profi bandák követik el, akiknek a riasztó hatástalanítása gyerekjáték. Egy teljesen átlagos (széria) riasztót 10 másodpercen belül deaktiválnak, de a drágább (több százezer forintos) rendszerek kiiktatásához sem kell több 5 percnél. A San Jose Mercury News-nak egy közterületes dicsekedett arról, hogy ő bármilyen autóba be tud jutni 15 másodperc alatt. Még a rendőrök is szájtátva nézték, amikor bemutatta tudományát.

Egy new york-i lakos Aaron Friedman azonban még ezeknél is tovább ment, hogy bizonyítsa az autóriasztók káros hatását. Írt egy képletet, ami szerinte tökéletesen modellezi azt, hogy mennyire nem éri meg ilyen eszközt szerelni a járművekbe. Így néz ki a képlet: (V x APF) x (N x NDI) = a riasztó által 1 perc alatt okozott kár New York-ban. Itt azért elkél egy kis magyarázat. A "V" egy átlagos lakos 1 percnyi értékét mutatja, az "APF az alváshiány és a csökkent produktivitás mérőszáma, az "N" a kibocsátott hangerő decibelben, míg az "NDI" megmutatja, hogy mennyivel csökkent a városlakó életminősége az idegesítő hangnak köszönhetően. Nos, ebből az jön ki, hogy baromira nem éri meg autóriasztót vásárolni.

Szerencsére a fentiekre a gyártók is tulajdonosok is rájöttek és folyamatosan jönnek az új fejlesztések. De mivel Magyarország autóparkja elég öreg, még jó pár évig el kell viselnünk az idegesítő vinnyogást.

A Tolvajtempó című film egyik jelenete: