Nagyvilág

2013.02.25. 12:56

Behúzzák a féket a külföldi luxuscégek Kínában

Sanghaj, 2013. február 25., hétfő (MTI) - Több nagy nemzetközi luxusipari cég is visszafogja idén terjeszkedését Kínában, elsősorban a lassuló eladások és a központi vezetés luxuscikkeket támadó kampánya miatt.

Sanghaj, 2013. február 25., hétfő (MTI) - Több nagy nemzetközi luxusipari cég is visszafogja idén terjeszkedését Kínában, elsősorban a lassuló eladások és a központi vezetés luxuscikkeket támadó kampánya miatt.

A témát a Tijicajhszin sanghaji gazdasági napilap járta körbe, több vállalat tavalyi teljesítményét és idei évre vonatkozó terveit felidézve. Legutóbb például a Gucci közölte, hogy a korábban bejelentett szándékaival ellentétben nem nyit idén új üzletet Kínában, ehelyett a már meglévők felújítására, minőségének javításra törekszik.

Január végén a Louis Vuitton és Givenchy márkákat is magáénak tudó LVMH Csoport jelentette be, hogy a kisebb városokban nem terjeszkedik tovább, csak a legnagyobb kínai metropoliszokban tervez új üzleteket nyitni.

Visszatáncolt korábbi terveitől a brit Burberry és a svájci Richemont is, gyenge piaci teljesítményeikre hivatkozva.

A cégek csaknem mindegyike lassuló növekedéssel volt kénytelen szembenézni a tavalyi év során, a kínai gazdaság lassulása miatt teljesítményük kétszámjegyűről egyszámjegyűre esett vissza. A Bain & Company becslése szerint a 2011-es 30 százalékról 2012-ben 7 százalékra olvadt a luxusiparág növekedési üteme a kelet-ázsiai országban. A kilátások idén sem kedvezőbbek, amelynek a gazdaság lassulása mellett oka a novemberben hatalomra lépő új pártfőtitkár, Hszi Csin-ping által meghirdetett kormányzati takarékossági kampány is, ez ugyanis a többi között a párttagok és vezető tisztségviselők luxusköltéseinek visszafogását tűzte zászlajára. A kampány részeként például február elején még a luxuscikkek hirdetéseit is kitiltották a televízióból.

A jelenséghez a szárazföldi Kína árszínvonala is hozzájárul, ahol az egyes esetekben a 100 százalékot is elérő luxusadó miatt a külföldinek többszörösébe kerül egy-egy luxuscikk. A kínai központi televízió statisztikái szerint például az átlagos árak a kelet-ázsiai országban 45 százalékkal magasabbak a hongkongi, 51 százalékkal magasabbak az amerikai és 72 százalékkal drágábbak a franciaországi árakhoz képest. A kínai vásárlók emiatt előnyben részesítik a luxuscikkek külföldön való beszerzését: a Bain & Company idézett elemzése szerint az ilyen irányú vásárlások több mint 60 százaléka már most is Kínán kívül történik, s a kínaiak növekvő utazási kedvével ennek bővülésre lehet számítani a jövőben.

- MTI -  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!