Nagyvilág

2012.12.04. 08:48

Japán választások - Megkezdődött a hivatalos kampányidőszak

Tokió, 2012. december 4., kedd (MTI) - Megkezdődött kedden Japánban a december 16-ára kiírt előre hozott képviselőházi választások hivatalos kampányidőszaka. A voksolás minden bizonnyal a kormánypárt bukását hozza majd, de a belpolitikai bénultságot nem valószínű, hogy feloldja.

Tokió, 2012. december 4., kedd (MTI) - Megkezdődött kedden Japánban a december 16-ára kiírt előre hozott képviselőházi választások hivatalos kampányidőszaka. A voksolás minden bizonnyal a kormánypárt bukását hozza majd, de a belpolitikai bénultságot nem valószínű, hogy feloldja.A kampányt mind Noda Josihiko kormányfő, a Japán Demokrata Párt (DPJ) elnöke, mind pedig Abe Sindzó, a választás egyértelmű esélyesének tartott Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetője Fukusima prefektúrában, a tavalyi atombaleset helyszínén kezdte, ahol egymásétól szögesen ellentétes álláspontokat fogalmaztak meg a nukleáris energiával kapcsolatban, amely a kampány eddigi legfőbb témájának ígérkezik.

Míg az LDP kiáll a nukleáris energia mellett, és a szigetország lekapcsolt reaktorainak az újraindítását sürgeti, addig a DPJ fokozatosan lemondana arról.

Ugyanakkor a tavalyi katasztrófa máig érezhető hatásai ellenére felmérések szerint a választók a gazdaság fellendítését tartják a legfontosabb politikai kérdésnek a szigetországban. Megfigyelők szerint a szigetvita Kínával és Észak-Korea bejelentett rakétakilövése a védelmi politikát is a kampány részévé teheti.

"Az a küldetésünk, hogy megvédjük a gyermekeinket és népünket, területünket és gyönyörű vizeinket. Nem engedhetjük meg, hogy veszítsünk" - hangoztatta Abe Fukusimában hírügynökségi beszámolók szerint.

Noda ezzel szemben közölte: a választás tétje, hogy Japán "továbblép-e, vagy visszatér a múlt politikájához", utalva arra, hogy az LDP korábban több mint fél évszázadot töltött hatalmon.

A magát "harmadik erőként" meghatározó Japán Restaurációs Párt (JRP) vezetői pedig azt hangoztatták: mindkét nagy pártnak mennie kell. "Gazdaságpolitikánk egyszerű, el fogjuk pusztítani azokat az érdekcsoportokat, amelyek eddig lefölözték az összes hasznot" - közölte Hasimoto Tóru pártalelnök.

Különböző felmérések szerint az LDP 18-26, a DPJ 10-14, a JRP pedig 5-14 százalék között áll kevesebb mint két héttel a voksolás előtt. Vélhetően az LDP sem lesz képes abszolút többséget szerezni a parlament alsóházában, így a szigetországot hosszú ideje őrlő belpolitikai bénultságot a választás sem oldja majd fel.

Az eredmények előrejelzését nehezíti, hogy a japánok közel fele még nem döntötte el, hogy melyik pártra fog szavazni. Elemzők szerint egyes kis pártok is meglepetést okozhatnak, elsősorban az atomenergia-ellenes koalícióként létrejött Japán Jövő Pártja, amely alig egy hete alakult meg.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!