A Lófej-köd az Orionban

A téli égbolt legjellegzetesebb csillagképe az Orion, és a csillagkép legismertebb objektuma a semmi mással nem összetéveszthető Lófej-köd.

Az Orion öve alatt látszik Edward Emerson Barnard 1919-ben publikált katalógusának a 33-as sorszámot viselő ködössége, mely sejtelmesen emelkedik a vörös hidrogéntenger fölé. A csillagászat világának emblematikus sötét sziluettje felbukkanó ló fejére emlékeztet. A Lófej ködösségét a mögötte fénylő IC 434 ionizációs frontja teszi feltünővé. Az IC 434 hidrogéntömegét a szigma Orionis ultraibolya fénye gerjeszti. Felszínéből az anyag a mágneses erővonalakat követve áramlik a ritka csillagközi térbe, így jön létre a ló fejének hátterét alkotó ködösség szálas, sarki fényre emlékeztető szerkezete. 

A Lófej-köd 27 naptömegnyi hideg porból és gázból felépülő 5 fényév magas oszlopa lassan áramlik a kozmikus háttér előtt. Félmillió évvel ezelőtt a s Orionis sugárzása belső instabilitást hozhatott létre a Lófej-köd szülőfelhőjében, mely hatására a hideg, sűrű por és gázanyag áttörte az ionizációs frontot, és sötét felhőként emelkedett ki. A felhő belsejében kistömegű csillagkezdemények rejtőznek, felső peremén fiatal csillag bukkan elő, tövében pedig a V615 Orionis protocsillag jet-je keltette sárgás fényű udvar pillantható meg. 

A Lófej-köd anyaga 10 km/s sebességgel halad délnyugat felé egyre lassulva, halvány vörös auráját kipárolgó hidrogén kelti, mindeközben a s Orionis sugárzása erodálja felszínét.

A négy fényév átmérőjű kék üreget a HD 37903 jelű csillag fénye tölti ki. A Lynds 1630 jelű molekulafelhőről, mely a Lófej-ködnek is bölcsője volt, visszaverődik a csillag fénye, míg a csillag maga üreget váj a ködösségbe. Így jön létre az NGC 2023 jelű reflexiós köd, mely alig harmadfoknyi távolságban látszik a sötét sziluett alatt.

Forrás: http://hirek.csillagaszat.hu