Nagyvilág

2011.03.27. 19:30

LÍBIA: A lázadók szerint egy héten belül újraindul az olajexport - egyelőre csak Katarba

<p>Egy héten belül újraindítanák az olajexportot a líbiai lázadók. Ezt azután jelentették be, hogy fontos kitermelőhelyeket és finomítókat foglaltak el a hétvégén.</p>

A felkelők uralta líbiai területről most naponta 100-130 ezer hordó olajat nyernek ki. Ali Tarhoni, a lázadók gazdaságért, olajért és pénzügyekért felelős képviselője azt mondta, a kitermelést rövid időn belül napi 300 ezer hordóra emelnék. A lázadók által alakított kormány képviselője szerint megállapodtak Katarral, és a Moamer Kadhafi elnök csapatai elleni légitámadásokban is résztvevő közel-keleti arab ország külföldi valutával fizetne nekik a nyersolajért.

A bevételt letéti számlán akarják elhelyezni, nem alkalmaznának közvetítőket, így azt is tudják majd, mire költik azt. A lázadók pénzügyminisztere szerint egyelőre van elég pénzük a Bengázi környéki bankoktól, de új források érkezése nélkül nemsokára nehézségeik lesznek a fizetések folyósításakor.

Ali Tarhoni szerint a legnagyobb kihívás az olajexport újraindításakor megfelelő tartályhajókat találni, amelyek elvinnék a polgárháború sújtotta országból az olajat. A politikus szerint a keleti országrészben lévő olajkitermelést egyelőre külföldi vendégmunkások nélkül is meg tudják oldani. A háború előtt az olajiparban dolgozók nagy része külföldi volt, de az erőszak elől mindannyian elmenekültek az országból.

Líbia a februárban kezdődött rendszerellenes felkelés előtt napi 1,7 millió hordó olajat termelt ki, az innen induló export a világ kőolajigényének két százalékát jelentette. A harcok miatt a kőolaj világpiaci ára az elmúlt másfél hónapban 15-20 dollárral emelkedett hordónként.
- Független Hírügynöksgé -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!