Nagyvilág

2011.02.08. 19:38

Meghalt III. John Paul Getty, az olajmágnás unokája

<p>54 éves korában elhunyt Nagy-Britanniában a királyok és pápák megnevezéséhez hasonlóan III. John Paul Getty-nek nevezett milliárdos. Az egykori olajmágnás Jean Paul Getty unokáját 16 évesen elrabolták, majd a rablók levágták egyik fülét.</p>

A történet, amelynek traumáját élete végéig nem tudta kiheverni, 1973. július 10-én kezdődött. Aznap rabolták el Rómában a 16 éves Getty-unokát. Az emberrablók 17 millió dollárt követeltek. Az első üzenetről azt gondolta a család, hogy a fiút nem is rabolták el, valaki így akar pénzt szerezni mágnás nagyapjától. A második üzenetet a postássztrájk miatt késve kapta meg a család.

Az emberrablók harmadik üzenete egy csomag volt, amit az egyik olasz napilapnak címeztek, benne Paul hajtincsével és egyik fülével. Ekkor már csak 3,2 millió dollárt követeltek az emberrablók, akik azzal fenyegetőztek, hogy a másik fülét, majd ujjait is levágják a fiúnak, amennyiben nem kapják meg a váltságdíjat.

A fukarnak tartott nagyapa, Jean Paul Getty azt közölte fiával, hogy akkor fizet unokájáért, ha négy százalékos kamattal visszakapja a pénzt a családtól. A tárgyalások eredményeként 2,9 millió dollárért 1973. december 15-én kiszabadult a 16 éves fiú, akit Dél-Olaszországban találtak meg. Az emberrablók többségét később elfogta a rendőrség.

Az 1970-es években úgy tartották számon az olajból milliárdossá lett Jean Paul Getty unokáját, hogy a drogozáson és bulizáson kívül semmit nem csinál. Elrablása és fülének levágása miatti trauma következtében még önpusztítóbb életet kezdett élni. Ennek az lett a következménye, hogy 24 évesen megbénult, csaknem teljesen megvakult, és kerekesszékbe került, miután heroin túladagolás miatt szélütést kapott. Azóta anyja ápolta.

Halálhírét fia, a színész Balthazar Getty jelentette be kedden. Mint mondta, apja a múlt szombaton hunyt el angliai házában. III. John Paul Getty-nek két gyereke és hat unokája van. Balthazar Getty közleménye szerint ők is ott voltak a halottas ágyánál.
- Független Hírügynöksé g-

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!