Nagyvilág

2010.07.09. 14:18

Még nem tudni, hogy az egyik magyar diáké-e a Delaware folyóban talált holttest

<p>A folyóba zuhant két magyar diák után kutató csoport egy holttestet talált pénteken a Delaware folyóban - közölte a FOX News amerikai csatorna.</p>

A holttestet nem messze fedezték fel attól a helytől, ahol egy kétéltű busz először kigyulladt szerdán, majd egy uszálynak ütközött és elsüllyedt. 37-en voltak a városnéző járművön, köztük a magyar diákok és két kísérőjük. Az eltűnt fiatalok a 16 éves S. Dóra, és a 20 éves P. Szabolcs - közölte az amerika hírcsatorna.


Crystal Kneen, a parti őrség tisztje egyelőre nem erősítette meg, hogy valamelyik magyar fiatal holttestét találták meg. A baleset után a kétéltű buszt üzemeltető cég azonnal leállította a más városokban is működő hasonló járműveit. A vállalat honlapján az áll, hogy együtt éreznek az utasokkal. A cég azt is közölte, hogy minden biztonsági előírást szigorúan betartottak. Az előírások szigorítását közlekedésbiztonsági felügyelet rendelte el, miután 1999-ben már elsüllyedt a mostanihoz hasonló jármű az arkansasi Hot Springsben, és 13-an meghaltak.

A FOX News szerint 13 magyar diák, két magyar tanár, négy amerikai diák és három amerikai tanár utazott a marshalltoni Egyesült Metodista Egyház túráján, Philadelphia külvárosában. Az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet nyomozói egyelőre vizsgálódnak, hogy mi történhetett. A felügyelet munkatársa azt mondta, hogy a jármű utasait és kétfős személyzetét kikérdezik, és kérdéseket tesznek fel az uszály öttagú legénységének is. Mindkét személyzet tagjai alkohol és drogvizsgálatnak is alávetik, de eredmények csak egy hét múlva várhatók.

Az NTSB meg akarja tekintetni azoknak a köztéri biztonsági kameráknak a felvételeit is, amelyek a baleset helyszínéhez közel voltak elhelyezve. A hatóságok azt is vizsgálják, hogy küldött-e vészjeleket, vagy kért-e segítséget a kétéltű busz, amikor kigyulladt. Azt is meg kell nézni, hogy az uszályról egyáltalán látható volt-e a turistákat szállító jármű. Előfordulhat ugyanis, hogy a vontatóhajóról észre sem vették a kétéltűt. Az uszály egyébként városi tulajdonban van. A cég szerint mivel rakománya is volt, így biztos nem úszott gyorsan a folyón.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!