Videó: Teherautókat ellenőriztek a rendőrök az M3-as autópályán

Akt.:
Videó: Teherautókat ellenőriztek a rendőrök az M3-as autópályán
Miskolc – A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának járőrei 2017. augusztus 10-én fokozottan ellenőrizték a teherautókat az M3-as autópálya borsodi szakaszán.

A rendőrök az autópályán tartott ellenőrzések során a teherautókra vonatkozó előzési, valamint a követési távolságra vonatkozó szabályok betartatására helyezték a hangsúlyt.

A Magyarországon lévő autópályákon – 6 óra és 22 óra között – a 7500 kilogrammot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsival, vontatóval, valamint e járműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel az azonos irányú forgalom számára két forgalmi sávval rendelkező autópályán és autóúton történő szabálytalan előzés miatt, 2017. július 21-től, 6 közúti közlekedési előéleti pont is jár. További fontos előírás, hogy olyan járművel, illetőleg járműszerelvénnyel, amelynek az együttes tömege a 3500 kilogrammot vagy hosszúsága 7 métert meghaladja, lakott területen kívül olyan követési távolságot kell tartani, hogy a két jármű közé legalább egy – előzést végrehajtó – személygépkocsi biztonságban besorolhasson.

mekta-verseny-005

A korábban „közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése” alapján elbírálandó „nagy” járműves előzés a fenti naptól „az elsőbbség és az előzés szabályainak megsértése” szabálysértés kategóriába tartozik, ami nagyobb mértékben szankcionálja a jogszabályt megszegőket.

Az a járművezető akinek a közúti közlekedési előéleti pontjai elérik a 18 pontot, akkor vezetői engedélyét bevonják.

A délelőtti órákban végrehajtott célzott ellenőrzések során 10 esetben tártak fel szabálysértést a járőrök.

A szabályok betartása mellett a legfontosabb, hogy mindenki biztonságban hazaérjen!

– Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság –



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .

Miskolc.
BOON.HU






hirdetés