Nem szégyen a futás, de hasznos

Erdős részek, városi zöldövezetek, hidak – a futóterepek igen változatosak lehetnek
Erdős részek, városi zöldövezetek, hidak – a futóterepek igen változatosak lehetnek
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Egy jól felépített edzésterv alapján érdemes nekivágni a távoknak.

Az évszakváltással egy időben sokan változtatnak életmódot is. A megújulás szándéka üdvözölendő. Főként ha belegondolunk, hogy a magyar lakosság jelentős részének bőven van mit tennie saját egészségéért, legalább is mozoghatnának jóval többen! – A láb mindig kéznél van – szól az idevágó mondás. S igaz, hogy a futás az egyik legjobb választás, abból a szempontból is, hogy nem igényel különleges sporteszközöket, de azért előkészületeket igen. Erről kérdeztük meg a testépítő-fitneszedzőt, Szilágyi Zsókát.

Test, lélek, jellem

– Minden mozgásforma pozitív hatást fejt ki szervezetünkre. Edzőként a munkám zárt térbe láncol, vágytam a szabadba, ezért körülbelül 12 évvel ezelőtt határoztam el, hogy „megtanulok futni”. Kialakítottam a hozzá való edzésreceptet, és megterveztem a tá­vokat, amivel eljutottam oda, hogy közepes tempóban ma már nem kihívás számomra a 10–15 kilométeres táv – mondta Szilágyi Zsóka, akinek a testépítés a profilja, de tudja, hogy általános állóképesség nélkül semmilyen sportot nem lehet űzni.

– A futás olyan, mint amikor a madarat kiengedik a kalitkából, a szabadság végtelen érzése. Közben boldogsághormonok szabadulnak fel a szervezetben, s számos más fizikai és pszichikai pozitívum is hozzákapcsolható. Például, amikor valaki azt érzi, hogy képes a kijelölt távot teljesíteni, egyfajta önigazolás számára, hogy érdemes volt kitartania – utalt mondataival az edző arra, hogy minden következetesen végzett mozgásforma pozitív irányban formálja a jellemet.

Helyes légzés- és futótechnika

– Sokan hibásan úgy gondolják, hogy a futáshoz nem kell más, csak egy cipő, és el lehet kezdeni rohanni. Nos, ők, akik néhány méter után feladják, s miután a kudarcélmény elkíséri őket egy életre, soha nem lesz kedvük mozogni. A sportos életformát tudatosan kell felépíteni, ahogyan a házépítést is az alapozással kezdjük, úgy agyban és testben kell először ráhangolódni a mozgásra, a távokat pedig lépésről lépésre, fokozatosan toldjuk meg!

Kinek mi a cél? Egy kilométer vagy húsz? Aki rákap a futás ízére, belülről fakadó igénye lesz, hogy egyre messzebb érjen célba. Az izmokat, a szívet és a légzést is fel kell készíteni a munkára, érdemes szakember segítségét kérni ebben. Futáskor teher hárul az ízületekre, ha nem elég fejlett az izomzat, ez kárt is okozhat, ahogyan a túlzásba vitt tempó vagy az erőn feletti hosszak.

A szív nagyobb erővel húzódik össze, így egyszerre több vért tud a keringésbe pumpálni, több oxigén jut a szövetekhez, sejtekhez. Mindez igen kedvező élettani változásokhoz vezet, de a tüdőnek is be kell melegedni, különben túllégzés léphet fel. A légzés- és futótechnika elsajátítható. Nyíregyházán vannak jó futóiskolák és speciálisan erre szakosodott edzők. A Városi Stadionban vezetnek ilyen tréningeket – mondta Szilágyi Zsóka.

A túlsúly egyik gyilkosa

A futás nemcsak az állóképességet javítja, és segít az ideális testsúly elérésében, de fiatalon is tart. Ha az iram 10 km/h, akkor 600 kcal-t, ha 12 km/h-ra emelkedik a sebesség, akkor egy óra folyamatos futással 800 kcal-t használ fel a szervezete. A 800kcal egy nagy magyaros pizzának, 3 szelet dobostortának vagy másfél adag töltött káposztának felel meg. A hosszan tartó (legalább 50 perc folyamatos) sportbeli erőkifejtés mellett a fáradással szembeni ellenálló képességet állóképességnek nevezzük. Edzettségnek hívjuk a szervek, szervrendszerek alkalmazkodását a fizikai terheléshez.

KO

Címkék: , , ,


Miskolc.
BOON.HU






hirdetés