Lévay József hagyatéka: elérhetővé tették Miskolcon

Akt.:
Dr. Porkoláb Tibor a könyvbemutatón
Dr. Porkoláb Tibor a könyvbemutatón - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Hétfőn ért véget a Lévay József Centenáriumi Emlékprogram.

A zárórendezvényen a költő, műfordító, gimnáziumi tanár, politikus, főjegyző halálának 100. évfordulójára emlékeztek.

Lévay-adattár készült

Lévay József nem csak Miskolc, de az egész ország szempontjából jelentős történelmi személyiség volt. 2015 őszén indult a munkásságához kötődő Centenáriumi Emlékprogram, hogy felmérjék és közzétegyék mindazt a miskolci közgyűjteményekben fellelhető anyagot, amely Lévay írásait fogja össze, aki éppen száz éve, 1918. július 4-én hunyt el.

levay-konyvbemutato09-st_650

A hároméves kutatóprojekt a jeles évforduló megünneplésével és kötetbemutatókkal zárult a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. A kezdeményezésről Varga Gábor, az intézmény igazgatóhelyettese adott tájékoztatást.

Négy intézmény fogott össze

„A Miskolci Egyetem BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, a Herman Ottó Múzeum és az MNL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára együttműködési megállapodás keretében vállalta, hogy készül egy monográfia dr. Porkoláb Tibor irodalomtörténész tollából, amely 2017-ben „Kultusz és felejtés – Lévay József irodalmi és társadalmi státusza” címmel jelent meg. Emellett az idei könyvhétre adták ki a „Lévay József emlékódái és emlékbeszédei” című gyűjteményes kötetet. Ezen kívül létrejött a Lévay-adattár, amely a kapcsolódó dokumentumokat publikálja internetes hozzáféréssel, a http://levay100.rfmlib.hu/ oldalon” – foglalta össze Varga Gábor.

DA



Miskolc.
BOON.HU






hirdetés