2011.08.23 10:37; Frissítve: 2011.08.23 10:41


Harry Susemihl egy milliót adna a három programfüzetért

Harry Susemihl Harry Susemihl
Miskolc – Valamivel több, mint két esztendeje készítettünk interjút Harry Susemihl-lel, aki salakmotor versenyek kapcsán vendége minden esztendőben Magyarországnak és Miskolcnak. A német úriember most a segítségünket kérte, hiszen ahogy az elmúlt években is, továbbra is keres három miskolci salakmotoros műsorfüzetet, amikért nem tévedés, 1 millió forintot is fizetne.

A rostocki postás nem most kezdte az ipart – már, ami a salakmotor versenyekre való kirándulásait illeti. Olyannyira, hogy Harry Susemihl lassan négy évtizede hódol annak a szenvedélyének, amelyet úgy nevezünk, hogy salakmotor versenyek programfüzeteinek gyűjtése. Gyűjteménye egyedülálló a világon, ám három darab miskolci világbajnoki füzetecske továbbra is hiányzik a fantasztikus repertoárból. Ehhez kérte segítségünket.

A ’60-as évek foghíjas

“Magyarország a problémás országok közé tartozik a műsorfüzetek terén. Sajnos nagyon sokan, akik részt vettek az eseményeken, nem őrizték meg a műsorfüzeteket.” – mondja Harry Susemihl. “Úgy gondoltam, hogy ha egyfajta felkutatási díjjal motiválom az embereket arra, hogy nézzék át régi papírjaikat, és keressenek meg!”

Az alábbi évek és események miskolci salakmotoros műsorfüzeteiért fizetne megtalálási díjat Harry Susemihl: 1965.05.09, Egyéni világbajnoki selejtező Miskolc: 500 ezer forint, 1968.05.05., Egyéni világbajnoki selejtező Miskolc: 250 ezer forint, 1969.05.11., Egyéni világbajnoki selejtező Miskolc: 250 ezer forint.

Aki úgy érzi, hogy segíteni tud a német salakmotor programfüzetgyűjtőnek, a media@miskolcspeedway.hu e-mail címen veheti fel vele a kapcsolatot.

- BOON -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Miskolc.
boon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Miskolc
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása