Mikor veszi be a 200-ast?

Miskolc – Mikor veszik be a 200 forintos
érmét a miskolci
parkolóórák? A kérdést
Stefán Csabának, a Régió Park
Miskolc Kft. ügyvezetőjének tettük
fel.

Stefán Csaba elmondta: egyszer
már elkezdték beállítani az
órákon a 200 forintos
paramétereit, ám amikor
kipróbálták, azt kellett
tapasztalniuk, hogy attól kezdve az 5 forintost
„elfelejtette” a program. Nem volt annyi
fajta pénzérmére
„felkészülve” az óra,
pontosabban annak az a kártyája, aminek
többet tudó változatát
azóta megrendelték
Németországból.
Semmiképpen nem akarták kihagyni az 5
forintost, nem is fogják.
(Zárójelben: sok más város
órájával ellentétben a
miskolci visszaad.) A hét végén,
legkésőbb a jövő hét
elején beszerelik a már várt
kártyákat az órákba. Ezek
egyenként tízegynéhányezer
forintba kerülnek. Miskolcon 115
parkolóóra van.


 








hirdet�s