„Tanultam, tanultam, reménykedjünk, hogy sikerül!”

Akt.:
„Tanultam, tanultam, reménykedjünk, hogy sikerül!”
© Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Szorgalom, jó időbeosztás, kiváló memória és összpontosítás. Csak néhány összetevője a sikeres vizsgaidőszaknak.

Az egyetemi hallgatóknak az új esztendő sok-sok vizsgát hozott. Tanulnak is szorgalmasan, legalábbis mi ezt tapasztaltuk pénteken, amikor a Miskolci Egyetemen jártunk. Az előcsarnokban és a karok folyosóin jegyzeteiket bújó, vizsgára váró diákokkal találkoztunk. A modern eszközök kedvelői inkább az okostelefonjukra letöltött tanagyagot böngészték, kihasználva minden értékes percet.

Szépen beosztja

Az előcsarnokban találkozunk Berta Zsófiával. Megtudjuk tőle, hogy másodéves, és gazdálkodási és menedzsment szakra jár.

– Négy vizsgám van összesen ebben a vizsgaidőszakban, kettőn már sikeresen túl vagyok, de kettő még előttem van. A gazdasági tárgyak nem könnyűek – jegyzi meg. – Az első két vizsga nehéz volt, ez a mai is az lesz, de szerencsére lesz egy könnyebb is. A tárgyak nehézségét az adja, hogy sok számolás van bennük, és mellé sok elmélet. Tehát nagyon összetett – ad képet az egyetemisták életéből Zsófia.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

Elmondja azt is, hogy pár perc múlva a munkaerőpiac elnevezésű tantárgyból kell majd szóban vizsgáznia.

– Úgy érzem, sikerült jól megtanulnom, úgyhogy remélem, jól fog sikerülni a vizsga. Van egy jól bevált módszerem a felkészülésre. Beosztom napokra a tanulnivalót, a végén pedig átismétlem az egészet. Ez eddig sikeresnek bizonyult – teszi hozzá.

Zsófia mellett üldögél Gergely Viktória. Ő sem nyugodt, hiszen neki is pár perc múlva bizonyítania kell, először nem is nagyon akarja, hogy lefotózzuk, de aztán mégis kötélnek áll a kedvünkért. Tőle azt tudjuk meg, hogy elsőéves, tehát ez az első vizsgaidőszaka, és pénzügy-számvitel szakra jár. Neki is négy vizsgája van, ez a második.

– Eléggé nehezek ezek a tantárgyak – vallja be. – Amikor elkezdtem az egyetemet, nem gondoltam, hogy a vizsgák ilyen komoly kihívás elé állítják majd az embert, de úgy érzem, hogy menni fog. A számítási feladatok is nehezek, és a sok elmélet, tehát összetett tárgyakról van szó. Én is a Zsófia módszerét követem. Mindennap megtanulok egy részt, a végén pedig ismétlés – sorolja Viktória, majd összepakolja jegyzeteit és füzeteit, mert már indulni kell a megméretésre.

Együtt könnyebb

Egy kedves, fiatal párral találkozunk az előcsarnokban. Összebújva nézegetik az angol történelmet. Megtudjuk, Szegő Gergely és barátnője használják ki így a vizsga előtti értékes perceket.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

Kiderül, Gergely nem mindennapi fiatalember. Érdeklődése sokrétű és szerteágazó. Most ugyan anglisztikára jár a Bölcsészettudományi Karra, de előtte Egerben borászatot tanult felsőoktatási szakképzés keretében. Azonban amikor állásinterjúkra jelentkezett, sehol nem felelt meg, mert nem volt idegen­nyelv-ismerete. Elhatározta, megszerzi az angol középfokú nyelvvizsgát. Ez sikerült is, de közben annyira megszerette a nyelvet, hogy elhatározta, komolyabban is meg akar vele ismerkedni. Így jelentkezett a Miskolci Egyetem anglisztika szakára, ahol már harmadéves. De ez mind semmi! Gergely műszaki szakra is járt, csak mint fogalmazott, az nem jött be neki. Bár megjegyzi: a műszaki tárgyak logikusak, egyértelműek, az egyik dologból következik a másik. Ehhez képest az anglisztika teljesen más, és nem könnyű elvégezni. Sok a beadandó dolgozat, a gyakorlat, és mindennap foglalkozni kell vele, az ember csak akkor ér el eredményt. Tanulnak angol irodalmat, történelmet, nyelvtant és kultúrát, egyszóval rengeteg információt kell befogadni mindennap.

– Ebben a félévben 6 vizsgám van. Most brit civilizációból fogok vizsgázni. Ez nem olyan nehéz, mint az angol irodalom volt – jegyzi meg. Aztán nem zavarjuk tovább, mert látjuk, azért ő is izgul egy kicsit. Ellátogatunk az Állam- és Jogtudományi Kar épületszárnyába. Itt is ugyanaz a kép tárul elénk, mint az előcsarnokban.

Komoly tantárgy

Sok-sok hallgató, sok-sok jegyzettel. Veres János még a vaskos Európai jog című könyvét is magával hozta, hátha a várakozási idő alatt szerezhet belőle néhány fontos információt. Tételeit szépen kidolgozta, azokat bújja nagy igyekezettel. Nem szívesen zavarjuk meg, de azért néhány mondat erejéig mégiscsak meginterjúvoljuk.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

Elmondja, az Európai jog komoly tantárgy, a vizsga közepesen nehéznek nevezhető.

– Tanultam, tanultam, de a tudásom nincs a 100 százalékon. Azért reménykedjünk! – biztatja magát. – Három-négy napom volt, hogy felkészüljek, 18 tételt kellett megtanulnom. Hosszú tételeket. Már ötödéves vagyok a jogász szakon, ez tulajdonképpen egy elmaradt tantárgyam, úgyhogy nagyon jó lenne, ha sikerülne. Ha minden jól megy, nyáron végzek az egyetemen. Már konkrét tervem is van, hogy hol fogok dolgozni – árulja el.

Jánosnak azonban ez a félév igencsak erőpróbáló, hiszen 13 vizsgán kell bizonyítania. Igaz, már csak 4 van hátra.

– Hegyi Erika –



.
BOON.HU






hirdetés