Kameruni Mezőkövesden, a kapus a DVTK-hoz megy?

Akt.:
Joyskim Ayrelien Dawa Tchakonte és Sergiy Pogorily
Joyskim Ayrelien Dawa Tchakonte és Sergiy Pogorily
Mezőkövesd, Miskolc – Megyénk mindkét élvonalbeli futballcsapata, a Diósgyőri VTK és a Mezőkövesd Zsóry FC is edzőmeccset játszik a hétvégén.

Lapunk úgy tudja, hogy a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapatánál edz a kameruni U23-as válogatott, Joyskim Ayrelien Dawa Tchakonte. A védelem közepén és jobb oldalán is bevethető hátvéd Franciaországban nevelkedett, tízéves korában került az OGC Nice utánpótlásához, majd a TA de Rennes-nél, az U.S Avranches-nál is megfordult, legutóbb pedig az AS Monacónál játszott, ahol a B-csapatnál jutott szóhoz.

A 21 éves játékos a héten edzéseken vett részt, de pályára lép a gárda szombati, Pallagon sorra kerülő, Debreceni VSC elleni edzőmeccsén is. Kuttor Attila, a Dél-borsodiak vezetőedzője, ezután dönt arról, hogy marasztalják-e a kamerunit (értesüléseink szerint teljesítményével meg vannak elégedve). A kövesdieknél nemcsak ő szerepel(t) próbajátékon, hanem egy kapus is, akitől azonban már elköszöntek.


Ön szerint hányadik helyen végez a Mezőkövesd Zsóry FC a 2017/2018-as szezonban?

View Results

Loading ... Loading ...


Január óta nincs csapata

Az 1986-os születésű, 191 centiméter magas ukrán hálóőr, Sergiy Pogorily korábban már megjárt jó pár hazai klubot, többet között az Arsenal Kyiv-et, a Tavriya Simferopolt, a Metalist Kharkivot, ám legutóbbi egyesülete nem ukrán volt, hanem a norvég Bodö Glimt. A transfermarkt.com szakportál szerint Pogorily itt mindössze fél szezont töltött, és 2017 január elseje óta nincs csapata. Információink szerint a kapus következő ,,próbás helye” Diósgyőr lesz, lehet, ahol nemrég már járt egy ukrán hálóőr, Igor Lytovka.


Ön szerint hányadik helyen végez a DVTK a 2017/2018-as szezonban?

View Results

Loading ... Loading ...


A DVTK szombaton 13 órától hazai környezetben – a válogatott meccsei miatt adódó szünetet kihasználva – a szlovák Tatran Presovval méri össze az erejét.

ÉM




Mezőkövesd.
BOON.HU






hirdetés