Mezőkövesd hírei

2018.07.15. 17:00

A Nazareth volt az első rocklegenda Mezőkövesden

Mezőkövesd - Tavaly nagy sikert aratott Mezőkövesden az Omega koncertje, idén pedig megrendezték a Rocklegendák Mezőkövesden című koncertsorozat első felvonását a Kavicsos-tónál.

Mezőkövesd - Tavaly nagy sikert aratott Mezőkövesden az Omega koncertje, idén pedig megrendezték a Rocklegendák Mezőkövesden című koncertsorozat első felvonását a Kavicsos-tónál.

A nyitányon az 1970-es, 1980-as években, illetve az 1990-es évek elején sikereket arató skót Nazareth együttes koncertezett. Rengetegen voltak kíváncsiak a hard rockot játszó bandára, amely idén ünnepli ötvenedik születésnapját. A színpad előtt vegyes korosztály tapsolt és énekelt együtt Carl Sentance-szal, vagy hallgatta lelkesen Jimmy Murrison gitárszólóit.

A zenekar a másfél órás koncerten előadta egyebek között a Dream on, a Shanghai d In Shanghai, a My white bicycle című slágereit, s természetesen elhangzott az együttes legnagyobb sikert aratott száma, a Love hurts című ballada is. Az együttes tavasszal Ukrajnában, Lengyelországban és Szlovákiában játszott, a kövesdi esemény után pedig nyáron és ősszel Csehországban, Németországban, majd Kanadában turnézik.

TB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!