Kenőcsöt, mosógépet, televíziót rendelt mezőkeresztesi otthonukba

Mezőkeresztes – A Szeghalmi Járási Ügyészség 3 rendbeli személyes adattal visszaélés vétsége és volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás vétsége miatt emelt vádat egy 29 éves mezőkeresztesi férfi ellen, aki 2017. őszén nem mindennapi módon zaklatta volt élettársát, annak testvérét, valamint édesanyjukat.

A vádlott és élettársa 2017. február elejétől 2017. augusztus végéig éltek együtt, amelynek idején a vádlott tudomást szerzett élettársa és családtagjai személyes adatairól, lakcímükről, és telefonszámukról. A vádlott a szakítás miatt érzett haragját úgy fejezte ki, hogy 2017. szeptember hónaptól volt élettársa, annak testvére, illetve édesanyjuk nevére és címére az ő adataikkal interneten regisztrálva viszonylag nagy értékű utánvétes csomagokat rendelt, azzal a szándékkal, hogy a sértetteket bosszantsa. Többek között mosógépet, televíziót, kerékpárt, fogyókúrás termékeket, visszér elleni kenőcsöt és pizzát rendelt a nevükben.

A vádlott azzal a magatartásával, hogy a sértettek tudta és beleegyezése nélkül az ő nevükre, és adataikkal fizetési kötelezettséggel járó megrendeléseket küldött el, jogosulatlanul használta a személyes adataikat, s ezzel jelentős érdeksérelmet okozott a számukra. Az újabb és újabb megrendeléssel való szembesülés kellemetlenségekkel járt, nemegyszer a kiszállító személy haragjával kellett a sértetteknek szembesülni, magyarázkodniuk kellett, s intézkedni a visszaküldés iránt.

A Szeghalmi Járási Ügyészség a férfit 3 rendbeli személyes adattal visszaélés vétségével és volt élettárs sérelmére elkövetett zaklatás vétségével vádolja. A járási ügyészség vádiratában a vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. Az eljárás a Szeghalmi Járásbíróság előtt folytatódik.

ÉM



Mezőkeresztes.
BOON.HU






hirdetés