Magyarország

2013.06.09. 19:00

Őrizetbe vettek három férfit egy segítségnyújtó autós bántalmazása után Pocsajban

Debrecen, 2013. június 9., vasárnap (MTI) - Őrizetbe vettek három pocsaji férfit, akik bántalmaztak egy járművezetőt, amikor az megállt, hogy segítsen az autójának nekihajtó kerékpáros kisfiúnak - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.

A három férfi ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság.

A közlemény szerint szombat délután Pocsaj belterületén egy Létavértes irányából érkező személygépjárműnek hajtott egy 6 éves kerékpározó kisfiú. Az ütközés következtében a gyermek elesett. A jármű vezetője megállt, hogy segítsen a fiúnak, de a gyermek közelben tartózkodó rokonai bántalmazni kezdték. A bántalmazásnak a helyszínre érkező rendőrök vetettek véget.

A rendőrök négy embert állítottak elő, közülük három férfit gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a 31 éves L. László, a 37 éves Gy. Tibor és a 48 éves Gy. Zoltán pocsaji lakossal szemben őrizetbe vételük mellett folytatja le az eljárást, egyben előterjesztést tesz a gyanúsítottak előzetes letartóztatására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!